Győzelem a rangadón

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém- Hübner Nyíregyháza BS 68-79
(18-27,23-12,17-18-10-22)

Rangadóhoz méltó küzdelmes, nagy iramú mérkőzésen vagyunk túl. Nem kezdtük megilletődötten a játékot, az első negyed közepén már tíz pontos fölényben voltunk nagyon jó dobószázalékkal. ( 75% -45%) Ebben a játékrészben hatékonyan védekeztünk és a lepattanók megszerzésében is felülmúltuk ellenfelünket. A második negyedben alábbhagyott a lendületünk, a veszprémiek védekezése és támadása pedig feljavult, melynek eredményeként kiegyenlítettebbé vált a játék, olyannyira, hogy a házigazdák a negyed végére - tíz pontos hátrányból - átvették a vezetést. A félidőben 41-39-et mutatott az eredményjelző.
A harmadik negyed elején kapkodó volt a játékunk, a hazaiak két perc alatt kilenc pontot szereztek, míg mi csupán kettőt. Dancsecs begyűjtötte negyedik személyi hibáját is, őt Mokánszki váltotta a pályán, aki hét pontot dobott szűk tíz perc alatt, a negyed legvégén szerzett hárompontosával pedig egy pontra megközelítettük az ellenfelet.

A negyedik negyed elején a vezetést is átvettük, négy perccel a mérkőzés vége előtt Hobbs hárompontosával pedig sikerült nyolc pontos előnyre szert tennünk. A hazaik már nem tudtak felzárkózni, így a legvégén 68-79-re a listavezetőhöz méltó játékkal legyőztük a tabella második helyén álló Veszprém csapatát.

Szép volt, fiúk!

U20-as csapatunk is fölényes győzelmet szerzett

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém U20 - HÜBNER Nyíregyháza BS U20 71:114
(13:35, 23:26, 17:33, 18:20)