Továbbra is edzésben vannak kosarasaink. A játékosok közül többet is megkerestek más kluboktól, de a vezetés szeretné egyben tartani a keretet.
Amikor az időjárás engedi, a szabadban tréningeznek a játékosok. A fizikai terhelés ugyan csökkent egy kicsit, de kihasználva, hogy a bajnokság idő előtt befejeződött, már megkezdődött a jövő évi alapozás. Kérdés, hogy a jelenlegi keret tagjai közül ki marad a csapatban. Szinte minden együttesnél megkezdődött a játékosmozgás, és mivel a mieink remekül szerepeltek az elmúlt idényben, érthetően megnőtt az érdeklődés a kosarasok iránt.

Természetesen leültünk egyeztetni a játékosokkal, jeleztük feléjük, hogy szeretnénk megtartani őket, de jelen helyzetben még felelősségteljesen semmit nem tudunk ígérni. Partnerek voltak a csapat tagjai, ők is szívesen maradnának, de tudomásul kell venni, hogy a jó szezonnak köszönhetően keresik a játékosokat magasabb osztályból is. Nem egyedi a helyzet, a többi klubnál is sok a bizonytalanság – mondta Siska János vezetőedző. 

www.nyiregyhaza.hu