Kiélezett csatát hozott az összecsapás első pár perce, amint kosarat szerzetünk, egyenlített a Honvéd. Irányítóposzton ígéretesnek tűnt a debreceni nevelésű Tóth Bence és Emmanuel Ubilla párharca; előbbi 6, míg utóbbi 5 pontot szerzett a negyed feléig (10-12). Egy Szobi triplával megléptünk, de Stefán és Szatmári gyors kosarasaival fordított a Honvéd. Kiegyenlített játék folyt a pályán, minimális volt a különbség az első negyed után. 28-26.

A második negyedet jobban kezdték a fővárosiak: kemény védekezéssel és gyors támadásokkal operáltak, aminek köszönhetően 9-2-vel indítottak (37-28). Egy időkérést követően úgy tűnt, hogy rendezni tudjuk sorainkat, de mindig jött egy-egy hazai kosár, ami megakadályozta a felzárkózást. 49-40.

A fordulás után sem hagyott alább a Honvéd lendülete, próbáltunk ugyan felzárkózni, de a hazaiak kiváló dobószázaléka miatt ez nem sikerült. 74-67.

A záró etapban sem változott meg a játék képe. A Honvéd gyors támadásaira ebben a játékrészben sem volt hatékony ellenszerünk. A védekezésünk akadozott, amit az ellenfél kihasznált és pontokra váltott. 96-84.

Budapesti Honvéd SE – HÜBNER-Nyíregyháza BS 96-84

(28-26, 21-14, 25-27, 22-17)

Nyíregyháza: Ubilla 17/6, Vaskó 3/3, Mohácsi 14/3, Szobi 10/6, Tóth G. 27, Cserék: Bus 13, Kuttor -, Bazsó -, Czinger -.

Siska János : Nos gratulálok a Honvéd csapatának nagyon jól játszottak. Mi kifogtunk egy rossz napot, igazából nem történt semmi, tudtuk, hogy nem lehet végig menni úgy a bajnokságban, hogy minden mérkőzést megnyerjünk. Nyilván lekell vonni a tanulságot ebből a mérkőzésből, s menni kell tovább. Szerdán a következő mérkőzést meg kell nyernünk hazai pályán. Még egyszer gratulálok a Honvéd csapatának é sok sikert kívánok nekik a folytatásban!