A rájátszásba igyekvő NKA Pécset látta vendégül a listavezető Nyíregyháza a Piros-csoport 23. fordulójában.

Egy szép betörés után Ubilla szerezte meg a találkozó első pontjait, majd Tóth Gergely tett hozzá még kettőt büntetőből (4-0). Egy szerzett labda után Lados hátmögötti passzából Kocsis Zalán ziccerezhetett, de erre is válaszolt a jól kezdő Nyíregyháza (10-2). Agresszív védekezéssel próbáltak visszajönni a vendégek, aminek köszönhetően már négy perc után meglett a négy beütött faultjuk, miközben már tízzel lépett el a Blue Sharks (14-4). A támadóoldalon és hátul sem találta meg a játékát a Rátgéber Akadémia, már az első negyed után magabiztos előnyt építettek ki a hazaiak. 24-11.

Továbbra is meggyőző fölényben kosárlabdázott a Nyíregyháza, 7-1-gyel nyitották a második felvonást Siska János fiai (31-12). Mohácsi távolija után már a húsz is meglett közte, Sedin és Kollár pontjaival próbált zárkózni a Pécs (33-19). Amint közelebb kerültek volna a vendégek, azonnal feljebb kapcsolt a Blue Sharks és visszaállította a tekintélyes differenciát a két együttes között (38-19). Tóth Gegely és Ubilla ponterős játékával nem tudott mit kezdeni a Pécs, így hiába Sedin jó teljesítménye, nagy hátránnyal ment a nagyszünetre Ivica Mavrenski csapata. 48-28.

Pörgősen jöttek ki a második félidőre a fiatalok és több szerzett labdából való gyorsindítással 6-3-mal kezdték a harmadik negyedet, Siska János kért időt. Sokkal kiegyenlítettebbé vált a játék, Lados is feljavult, de még így is megnyugtató volt az előny a hazaiak szempontjából (59-42). Bus Iván ezúttal is ihletett formában játszott, eddigre a 22 pályán töltött perce alatt már 9 pontnál, 12 lepattanónál és 10 gólpassznál tartott, újra húsz fölé lépett a Nyíregyháza (66-44). A negyed végén a hátvédnek egy 2+1-es akció után meglett a tripla-dupla is. 68-50.

Nem változott a játék képe az utolsó negyedre, próbált kapaszkodni a Pécs, ami ideig-óráig működött, de a vége mindig az lett, hogy felpörgött két-három támadásra a Nyíregyháza és visszaállította a magabiztos előnyét. A Blue Sharks ezzel a győzelmével már zsinórban tizennegyedik sikerét könyvelhette el és gyakorlatilag megnyerte az alapszakaszt. 90-71.

HÜBNER-Nyíregyháza BS – NKA Pécs 90-71

(24-11, 25-17, 20-22, 22-21)

Nyíregyháza: Ubilla 16/3, Bus 13, Kiss 16/9, Bazsó 12/3, Tóth 20. Cserék: Vaskó -, Mohácsi 7, Szobi 2, Czinger 4.