Múlt pénteken és szombaton az oroszlányi Bányász Kupán folytattuk felkészülésünket. Ezen a tornán már pályára lépett Nigel Johnson és C. J. Bryce, valamint egy amerikai próbajátékos, Seth LeDay is lehetőséget kapott. Nigelnek és Seth-nek nem volt könnyű dolga, hiszen előbbi hétfő este, utóbbi szerdán csatlakozott a csapathoz.

A torna első napján a házigazda Oroszlánnyal küzdöttünk meg a döntőbe jutásért. Sokáig jól tartottuk magunkat, végül a házigazda ellépett és 89–78-ra győzött.

Nigel és C. J. is az első meccsét játszotta, sok újdonsággal találkozhattak és bizonyítani akartak – értékelte a tornát Pethő Ákos vezetőedzőnk. – Picit hullámzó volt a játék, egy akció nagyon jól sikerült, a következőben ugyanaz lett volna a játék, mégis rosszul fejeztük be. Még le kell tisztázni a mozgásokat, az újaknak össze kell szokniuk a társakkal, de látszott, hogy jó képességűek és motiváltak. Támadásban az egyszerűbb akciókat jól olvastuk, szépen járt a labda, amikor viszont kavar volt, akkor tanácstalanok lettünk és megállt a labda, de ez természetes még ilyenkor. Inkább a védekezéssel voltam elégedetlen, nagyon sok hibát vétettünk, de örülök, hogy az első meccsen is végig volt tartásunk. Az OSE extrán dobott, amihez mi is hozzájárultunk, mert az elején üres helyzeteket engedtünk az ellenfélnek, amely így elkapta a fonalat. Utána hiába védekeztünk jól, olyan jó ritmusban voltak a hazaiak, hogy a negyedik negyedben már emberről is bedobtak mindent.

A szombati, PVSK elleni bronzmeccs rosszul kezdődött, 19 pontos hátrányban is voltunk, a nagyszünetre mínusz tizenhattal mentünk. A fordulás után a játék képe is megfordult: játékosaink vért ittak, vetődtek minden labdára, védekezésben sokkal jobban teljesítettek, mint korábban és nem csak eredményesen, de időnként kifejezetten látványosan támadtak. A nagy akarásnak óriási fordítás és 78–72-es győzelem lett az eredménye.

A Pécs ellen is védekezésben volt sok hibánk, főleg az első félidőben – fogalmazott vezetőedzőnk. – Az első és a második negyedben egyaránt 24 pontot engedtünk, utána a második félidőben összesen kaptunk ennyit. Akkor már agresszívabban játszottunk, jobban éreztük a segítéseket, ez meghozta a támadások ritmusát is. Kiss Benedek és Bazsó Brúnó révén extra teljesítmény is volt, Tóth Geri játékát is egyre jobban kezdik érezni a légiósok. Egyénileg voltak nagyon jó megmozdulások, ezt kell a csapatba beilleszteni, hogy az egész társaság jó ritmusban játsszon. Összességében sok pozitívumot láttam és örülök, hogy sok olyan dolog kijött, amit kulcsfontosságú kijavítani. A hét eleje arról szól, hogy javítsuk a hibákat és építkezünk tovább, valamint készülünk a Sitku Ernő Emléktornára.

Nagy reményekkel várja a szezont

Az első meccsen 25, a másodikon 18 pontot szerző C. J. Bryce is úgy látja, lehet építeni az eddigiekre.

Két hete érkeztem, megismerhettem a csapattársakat, valamint a taktikát, amit az edzőnk játszatni akar a csapattal támadásban és védekezésben – foglalta össze az elmúlt napok legfőbb történéseit a 25 éves amerikai játékosunk. – Közel áll hozzám az a felfogás, amit az edzőnk képvisel. Már a múlt hétvégi tornán is jól játszottunk, úgy érzem, hogy mindkét csapatot megverhettük volna. Először játszottunk együtt, örülök, hogy a második mecset valóban sikerült is behúznunk. Szerintem ez is mutatja, hogy nagy reményekkel vághatunk neki a szezonnak. A csapat egyértelműen jobb lesz napról napra, hiszen még csak most kezdünk ráérezni egymás játékára és folyamatosan tanulunk egymástól. Az eheti tornán nincsenek különösebb elvárásaim magunkkal szemben, hiszen ahogy mondtam, még a tanuló fázisban vagyunk, de mondhatom, hogy építhetünk a múlt szombati győzelmünkre.