A nyíregyházi kosarasokat és a Blue Sharks vezetőségét tavaly május óta az motiválja, hogy a város szeretett ikonjának, Sitku Ernőnek méltó emléket állítson. Ennek egyik módja a legendás kosárlabdázóról és sikeres sportvezetőről elnevezett emléktorna megrendezése. A koronavírus miatt tavaly elhalasztott viadalra idén is nívós mezőny jött össze.

A DEAC–Alba nyitómeccs, és csapatunk Honvéd elleni találkozója közötti megnyitó részeként Sitku Ernőről vetített képösszeállítás egyszerre csalt könnyeket a szemekbe és mosolyt az arcra, illetve megható volt a nyíregyházi ikon két gyermeke, Zsuzsanna és Márton bejelentkezése is.
A megemlékezés után már Cápáinknak is a kosárlabdáé volt a főszerep, ám a csapat kissé késve érkezett meg a meccsbe. A fővárosiak 8–0-val indítottak, majd C. J. Bryce kosaraival kezdődött meg a zárkózás. Tóth Gergely 2+1-es akciójával vezetett először a Blue Sharks, ám elszakadni nem tudott, sőt, Mokánszki Máté első negyed végi blokkja „csak” arra volt jó, hogy kettő pont maradjon a Honvéd-előny.

A második negyedben előbb Seth LeDay, majd Nigel Johnson szerzett nehéz kosarakat, utóbbi vezetésével hosszú idő után újra vezetettünk, ám továbbra is csak ziccerekből és büntetőkből születtek a hazai pontok – a triplák, és még a középtávoli dobások sem ültek. Az első hárompontost fél perccel a félidő vége előtt C. J. szerezte meg, zárásként pedig Kiss Benedek is bevágott egy távolit.

A harmadik játékrész már igazi közönségszórakoztató kosárlabdát hozott. Előbb Rytis Pipiras percei jöttek: litván légiósunk Bus Iván szép passza után alaposan megdolgozott egy ziccerért, picivel később indításból nagyot zsákolt, majd egy hárompontost is a helyére dobott. Idővel Nigel Johnson felelt a látványért, ő előbb hármast szórt, a másik oldalon pedig óriásit blokkolt. Jó védekezésre építve szépen lassan húsz pont fölé nőtt a különbség, így az utolsó negyedre már nem maradt kérdés.

Nigel továbbra is nagyon élt, a meccs egyik leglátványosabb jeleneteként Seth-nek adott egy sikeres alley-oop passzt. A Honvéd hárompontosokkal húsz pont körül tartotta a különbséget, de csapatunk teljes magyar sorral is mutatott szép dolgokat, ilyen volt Anda Dávid hatalmas zsákolása, amit Iván löbbölt passzából szerzett.

Együttesünk tehát a második félidőben már magabiztosan játszva jutott a péntek 19 órakor rendezendő döntőbe. A fináléban a DEAC-ot izgalmas meccsen, 93–89-re legyűrő Alba Fehérvár lesz az ellenfél.

SITKU ERNŐ EMLÉKTORNA, ELŐDÖNTŐ
Budapesti Honvéd–Hübner Nyíregyháza BS 71–88 (17–15, 13–23, 16–32, 25–18)
Nyíregyháza:
Johnson 21/3, Kiss 5/3, Bryce 15/6, Pipiras 15/3, Tóth 8. Csere: Bus, LeDay 12, Bazsó 4, Mokánszki 2, Anda 4, Vaskó 2, Kozák. Vezetőedző: Pethő Ákos.