A felkészülés eddigi legnagyobb feladata várt csapatunkra péntek este: a Sitku Ernő Emléktorna döntőjében az Alba Fehérvár volt az ellenfél.

Bár Tóth Gergely két büntetője után a tarthatatlanul kezdő Baylee Steele vezetésével a vendégek 11–5-re vezettek, egy időkéréssel rendezte a sorokat Pethő Ákos vezetőedző. Ezután kiderült, hogy fiainkat nem riasztotta meg a nagy múltú ellenfél jelenléte, sokkal inkább motiválóan hatott rájuk. Védekezésünk feljavult, Kiss Benedek pedig a meccs eleji triplája után két ziccert is a helyére tett, utóbbival lett újra egyenlő az állás. C. J. Bryce-nak is megvolt rá a joga, hogy a hazai közönség előtt ráfeszítsen bicepszére: a védők között begyűrűzve faulttal együtt dobott kosarat.

A torna két napja alatt arra is rájöhettünk, hogy Nigel Johnsonnál az esetek többségében jó helyen van a labda, s Seth LeDay-jel – akivel már az előző idényben, Koszovóban is együtt játszott – egészen kiválóan megértik egymást. Az ő játékkapcsolatukból az Alba ellen egymás után született két szép kosár, ám sajnos Vojvoda Dávid személyében a másik oldalon is volt, aki a pontokért feleljen. A válogatott kiválóság két triplájára ugyanakkor Bazsó Brúnó és Mokánszki Máté válaszolni tudott még, a problémát inkább az jelentette, hogy csapatunk a második játékrész második felétől egymás után több támadást is elrontott, eközben 40–33-ra alakult az eredmény, amiből minimálisan faragni tudtunk a nagyszünetig (42–37).

Fordulás után a mérkőzés számunkra legszebb percei következtek. Rytis Pipiras megküzdött a ketteséért, amivel fordított csapatunk, majd a védőket többször is őrületbe kergető Nigel vezetésével el is léptünk. Ismét jött viszont egy hullámvölgy, amit kihasznált a jól védekező Alba és 45–54-ről 59–56-ra alakította az állást a záróetap előtt.

A Fehérvár lendületben maradt, Jonathan Stark rövid idő leforgása alatt hét pontot szerzett, majd Szabó Zsolt pillanatai következtek. A tízpontos különbséget már nem tudtuk eltüntetni, így bár jó meccset játszottunk (megérdemelten járt a SZÉP VOLT FIÚK rigmus), nem sikerült nyerni – az Alba Fehérvár nyerte meg az első Sitku Ernő Emléktornát.


🏆 SITKU ERNŐ EMLÉKTORNA, DÖNTŐ 🏆
Alba Fehérvár–Hübner Nyíregyháza BS 78–71 (16–18, 26–19, 17–19, 19–15)
Alba:
Stark 12/6, Takács Milán 2, Vojvoda 15/9, Laksa 8/6, Steele 20. Csere: Omenaka 6, Balsay 4, Pongó 3, Szabó 8/3, Kass. Vezetőedző: Dejan Mihevc.
Nyíregyháza: Johnson 21/6, Kiss 7/3, Bryce 13, Pipiras 5, Tóth 4. Csere: Anda 2, Bus, Kozák, LeDay 11, Bazsó 5/3, Mokánszki 3/3. Vezetőedző: Pethő Ákos.
A harmadik helyért
DEAC–Budapesti Honvéd 95–69 (26–16, 25–18, 21–11, 23–14)
Különdíjasok
A torna legjobb centerének járó Sitku Ernő-különdíj: Tóth Ádám (DEAC)
Legértékesebb játékos (MVP): Vojvoda Dávid (Alba Fehérvár)
A legjobb hazai játékos: C. J. Bryce (Hübner Nyíregyháza BS)