Nagyon vártunk erre a pillanatra: első bajnoki győzelmünknek örülhettünk szombat este Sopronban a Novomatic Arénában.

A meccs pikantériáját az adta, hogy két korábbi nyíregyházi játékosunk, Fazekas Csabi és Sitku Marci jelenleg a Sopron gárdáját erősítik. A mérkőzés kezdete előtt baráti öleléssel köszöntötték egymást a srácok.
Anda Dávid kosarával kezdtük a pontgyűjtést, majd Kiss Benedek dobott egy közeli ziccert, miután Nigel Johnson volt eredményes. Röviddel késöbb C.J.Bryce is feliratkozott a pontszerzők közé egy szép triplával, két perccel az első negyed vége előtt pedig Rytis Pipiras dobott egy trojkát. A negyedet 5 pontos előnnyel zártuk.
A második játékrészt C.J. Bryce büntetőjével és Mokánszki Máté hárompontosával kezdtük. Jól ment a védekező és a támadó játékunk is, a negyed derekán már 12 ponttal vezettünk, frissen igazolt légiósunk, Suarez két büntetőjének és egy triplájának köszönhetően. Egy soproni időkérés után Bus Iván dobott egy közeli kosarat. A negyedet pedig Kiss Benedek két egymást követő triplájával, majd egy szép közeli kosarával zártuk.
39-48 -as félidei eredménnyel vonultunk a nagyszünetben az öltözőbe.
A harmadik negyedet C.J Bryce és Mokánszki Máté egy-egy közeli kosarával kezdtük. Továbbra is nagy iramú volt a meccs. A mieink jelesre vizsgáztak küzdésből és győzni akarásból. 16 pontos nyíregyházi vezetésnél időt is kért a soproniak vezetőedzője. A hazaiak próbálkoztak ugyan, de nem sikerült felzárkózniuk. (59-77)
Az utolsó negyedet C.J. Bryce kosarával kezdtük, mellyel már 20 pont volt a különbség a két csapat között.
Igaz a negyed második felére a hazaiaknak sikerült feljönniük 8 pontra, miután Pethő Ákos időt kért.
Drámai volt a hangulat a csaknem teltházas Novomatic Arénában. A hazaiak megpróbáltak még jobban felzárkózni, de ez már nem sikerült nekik.
Minden tekintetben dicséret illeti játékosainkat, igazi csapatmunkának köszönhetően a legvégén 82—90-re sikerült győznünk a Sopron KC otthonában.
Külön köszönet jár U20-as csapatunk minden tagjának, akik hatalmas lelkesedéssel szurkoltak a mieinknek.
Szép volt, srácok!

Sopron KC – HÜBNER Nyíregyháza BS 82-90 (18-23, 21-25, 20-29, 21-13)
Bajnokság, 6. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Frányó P., Török R., Győrfy R. (Forrai S.)
Sopron: Halász 11/6, Collins 14/9, Ford 10, Sitku 5/3, Montgomery 21. Csere: Myers 12, Csendes 6/6, Takács 3/3, Werner -. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.
Nyíregyháza: Johnson 16, Kiss 10/6, Bryce 17/3, Pipiras 13/6, Anda 2. Csere: Bus 2, Bazsó -, Mokánszki 8/6, LeDay 17, Suárez 5/3. Vezetőedző: Pethő Ákos.

Mesterszemmel
Dzunics Braniszlav: – Megérdemelten nyert a Nyíregyháza, minden játékelemben jobb volt. Próbáltunk tenni ez ellen, de a küzdésen kívül másra nem futotta. Főleg védekezésben volt nagy a különbség. Meg kell néznünk, hogy miért kapunk ennyi pontot a szigorított területen belülről, mert ez is hozzájárult a vereséghez.
Pethő Ákos: – Nagy energiával vártuk a mérkőzést, végig motiváltak voltunk, meg akartuk szerezni az első győzelmünket. Ennek megfelelően jól kezdtünk, és fenn is tartottuk ezt a szintet. Magabiztosak voltunk, és most nem fogyott el az előnyünk. Ebben a bajnokságban minden csapatban jó játékosok vannak, egy kétperces rövidzárlat is végzetes lehet, ezt nem szabad megengednünk, de örülök, hogy a végén a srácoknak helyén volt a szívük, és behúztuk ezt a meccset.

A következő mérkőzésünk október 24-én vasárnap lesz, amikor a Körmend csapatát fogadjuk a Continental Arénában.