Az egymást követő harmadik idegenbeli mérkőzésünk immár tét nélküli volt, hiszen az alsóházi középszakasz negyedik fordulójában biztossá vált a bennmaradásunk. Ebben a helyzetben Pakson nem kellett kockáztatnunk senki egészségét, aki betegséggel, vagy kisebb sérüléssel küzd, nem lépett pályára szerda este. Három alapember hiányában (összesen ötven pont esett ki a csapatból) viszont bizonyíthattak olyan játékosok, akik kevesebb lehetőséget kaptak korábban.

A hazaiaknak viszont nagyon fontos volt ez a találkozó, mert bár biztosan play-outot játszanak, azért küzdöttek, hogy pályaelőnyük legyen a Pécs elleni, mindent eldöntő párharcban.

Az első percekben meg is mutatkozott, hogy felszabadultan kosárlabdázhatunk, a kezdőötös minden tagja bátran és kreatívan játszott. Jó védekezésekkel kezdtek a csapatok, majd Kiss Benedek szerezte a mérkőzés első kosarát, amire Deshon Taylor hármassal válaszolt. Bus Iván ziccerezett, Beni bevágott egy hármast, így öt perc után vezettünk és időt kellett kérnie a hazaiaknak. Még ha ki is maradt egy-két dobás, akkor is szépen játszunk, járattuk a labdát. Hosszabb kosárcsend után aztán Mokánszki Máté szerzett szép kosarat. Érdekesség, hogy már Bazsó Brúnó is feltűnt irányító szerepkörben.

A második negyedben beragadtunk, a Paks néhány extra dobást is értékesítve ellépett tíz ponttal. Anda Dávid szép centermozgásból szerezte az első kosarunkat a játékrészben. Legfőbb pontszerzőink hiányában nehezen találtunk be, a védekezésünket azonban csak dicsérni lehetett. Támadásban is jutott azért látványos jelenet, Iván passzából például Manny nagy zsákolással fejezett be egy lerohanást. Olykor úgy tűnt, a paksiakat frusztrálja is, hogy nem tudnak jelentős különbséget kialakítani, a 21 lejátszott perccel nullapontos Kendrick Brown például Brúnóba kötött bele.

A második félidőben már érezhetőbb volt, hogy elfogyott az erőnk, többször eladtuk a labdát, amivel könnyű kosarakat szerzett az ASE, így előnye közelítette a húsz pontot és a negyed végére el is érte azt. A negyedik játékrészre nem maradt kérdés, ám amikor már a hazaiak sűrűbben belecseréltek, számunkra jobban nézett ki a játék képe. Brúnó és Iván is dobott nehéz kosarat, Kozák Berci egymás után kétszer volt eredményes, Szobi Dani indításból zsákolt, Manny is aktív volt és védekezésben továbbra is kapartunk. Hogy a hazaiaknak mennyire számított a meccs, jól mutatja, hogy az utolsó másodpercben is négy légiósuk volt a pályán, Taylor pedig a dudaszót megvárva szerzett még két pontot, amikor már senki nem védekezett rajta.

Tartalékosan tehát küzdöttünk és helyt álltunk, de nem volt reális esélyünk a győzelemre. Szombaton azért játszhatunk, hogy nyertes meccsel fejezzük be az újoncévünket!

TIPPMIX NB I/A, középszakasz, alsóház, 5. forduló
Atomerőmű SE–Hübner Nyíregyháza BS 77–53 (16–14, 20–10, 21–12, 20–17)
Paks, 500 néző, v.: Földházi, Tóth, Kovács.
Paks: Brown, Frank 3, Taylor 16/6, Brzoja 10, Eilingsfeld 14. Csere: Keith 13, Pajor 6/6, Kis, Pacevicius 8, Kovács 5/3, Orgona 2, Szalai. Vezetőedző: Jan Pavlík.
Nyíregyháza: Bus 6, Kiss 8/6, Bazsó 5, Coleman 3, Suárez 17. Csere: Anda 2, Szobi 4, Mokánszki 4, Madár, Kozák 4. Vezetőedző: Pethő Ákos.
A mérkőzés alakulása. 2. perc: 3–4, 6. p.: 7–11, 9. p.: 16–12, 13. p.: 24–14, 19. p.: 30–22, 22. p.: 41–24, 26. p.: 48–29, 30. p.: 57–34, 36. p.: 64–47.
Mesterszemmel
Jan Pavlík: – Először is, gratulálok a Nyíregyházának a megérdemelt bennmaradáshoz! Voltak hibáink, mert néhány játékos nem koncentrált eléggé. Ezt nem engedhetjük meg magunknak a play-outban. Az 53 kapott pont jól néz ki, viszont ezt nem szabad túlértékelni, mert tartalékosan játszott a Nyíregyháza.
Pethő Ákos: – Szokatlan szerkezetben játszottunk, védekezésben így is helytálltunk, viszont emiatt támadásra elfogyott az energiánk. Ez érthető is, hiszen valaki többet játszott a megszokottnál. Büszke vagyok a csapatomra! További sok sikert a Paksnak!