Biztos bennmaradásunk tudatában teher nélkül készülhettünk a szezon utolsó mérkőzésére. A vendég Zalaegerszeg is hasonló helyzetben volt, emiatt mindkét vezetőedző pihentette a betegséggel és sérüléssel bajlódó játékosait.

Alapemberek hiányában elsősorban a magyar játékosok kaptak lehetőséget, akik mindkét oldalon jó játékkal hálálták meg a bizalmat.

A mieink kezdtek jobban, már az első percekben eloszlottak a pontok játékosaink között. Kezdetben a remekül tüzelő Bazsó Brúnó emelkedett ki, aki két hármast is bevágott, a másik oldalon az egyetlen légiós, Jonathan Holton volt nagyon aktív, dobott gyakorlatilag mindenhonnan. A ZTE sok támadólepattanót szedett az elején, ezzel tudta tartani magát, de végig a mieink vezettek.

A paksi meccshez hasonlóan jól védekeztünk és szépen járt a labda, ezúttal pedig több dobás is beesett. Anda Dávid faulttal együtt szerzett kosarával már tizeneggyel vezettünk a második negyed felénél, ám az utolsó perceket elrontottuk, így közelebb férkőztek a zalaiak.

A fordulás után is jellemző volt, hogy hol elléptünk tíz ponttal, hol visszajöttek a vendégek – valamikor már két pontra is. Előbb azonban Mokánszki Máté, majd Al’Lonzo Coleman dobott egy-egy hármast, majd a harmadik negyed végén Manny Suárez vette hátára a csapatát és pillanatok alatt berámolt kilenc pontot. A záróetapban is végig őriztük az előnyünket, az utolsó percekben pedig már a látványra is ügyeltünk: Madár András fantasztikus gólpasszt adott Andának, a kilenc asszisztig jutó Bus Iván pedig tökéletesen vezette a lerohanásokat.

Csapatuk a győzelemmel megszerezte a 11. helyet, azaz három csapatot is magunk mögé utasítottunk az újoncidényünkben!

Szurkolóinknak ezúton is köszönjük a biztatást! A következő szezonban is számítunk rátok – újra az élvonalban!

TIPPMIX NB I/A, középszakasz, alsóház, 6. forduló
Hübner Nyíregyháza BS–Zalakerámia ZTE KK 73–63 (20–15, 14–13, 24–21, 15–14)
Nyíregyháza, Continental Aréna, 800 néző, v.: Tőzsér, Sörlei, Major.
Nyíregyháza: Bus 8, Kiss B. 4, Bazsó 9/9, Coleman 8/6, Suárez 16/9. Csere: Mokánszki 12/6, Kozák 2, Szobi 4, Anda 7, Madár 3/3. Vezetőedző: Pethő Ákos.
ZTE: Takács Martin 2, Németh Á. 8, Polster 5/3, Révész 10, Holton 16/9. Csere: Simó 5/3, Csuti 9/9, Horti 3/3, Szalay 2, Makkos 3. Vezetőedző: Emir Mutapcic.
A mérkőzés alakulása. 4. p.: 5–4, 6. p.: 13–7, 9. p.: 15–13, 14. p.: 26–15, 19. p.: 31–26, 22. p.: 42–31, 27. p.: 46–44, 28. p.: 54–45, 33. p.: 63–52, 35. p.: 63–57.