A Sitku Ernő Emléktorna második elődöntőjét a mi csapatunk játszotta a Budapesti Honvéd SE-vel. A vendégek roppant fiatal, ám annál lelkesebb csapattal érkeztek, míg nálunk a sérült Jayce Hillsman kivételével pályára lépett minden légiósunk, valamint az új magyar igazolások, azaz Fazekas Csaba, Kass Balázs és Tóth Gergő is.

Az első negyedben jól tartották magukat a lendületesen játszó fővárosiak. Bazsó Brúnó triplája után Darius Perry ziccerével 5–4-nél először vezettünk. Sok dobásunk nem ült, emiatt sokáig nem tudtunk elszakadni, ám látványos jelentekből már az első negyedben is akadt, jó védekezések után Kiss Benedek alley-oop passzát Harrison Henderson zsákolta be. A játékrész második felében Fazekas és Kass vitte hátán a csapatát, felváltva szerezték a kosarakat.

A második negyedben Henderson hármasa után Perry zsákolása fokozta a hangulatot, ő ezzel 10 pontnál járt a 13. percben (31–26). Innentől indult be igazán a Perry-show: a kisember élvezte a játékot, kicselezett mindenkit, aki az útját állta volna, szórta a kosarakat, de mindig kereste a passz lehetőségét is. Jó védekezésünknek köszönhetően könnyű kosarakat szerezhettünk, szórakoztatóan kosárlabdáztunk, így már 16 ponttal is a vezettünk, amiből a nagyszünetre 12 pontos előny maradt.

A folytatásban stabilan őriztük a két számjegyű különbséget. A harmadik negyedben Mokánszki Máté és Kass Balázs is dobott egy-egy gyönyörű közelit és a védekezésünkre sem lehetett panasz. A záróetap elején meglett a közte húsz, öt perccel a vége előtt pedig Perry beszórta a 30. pontját.

A meggyőző fölénnyel nyert elődöntő után szombaton a döntőben léptünk pályára. Noha ellenfelünk, a Szolnoki Olajbányász szűkebb különbséggel győzte le pénteken a DEAC-ot, a Tisza-partiak is magabiztosan diadalmaskodtak, így önbizalommal teli csapatok találkoztak a fináléban.

Az Olaj kapta el jobban a fonalat, Gavin rövid idő alatt három triplát is bevágott, 15–12-nél időt kért Pethő Ákos. Nálunk kezdetben Harrison Henderson vitte a prímet, aki dobott hármast és kétszer zsákolt, valamint támadólepattanókat is szedett. A védekezésünk viszont nem volt az igazi, a Szolnok jó százalékkal 30 pontig jutott az első negyedben.
Ezt az előnyét tartotta a második játékrészben, amikor már hátul jobban teljesítettünk, ám nem találtuk a dobásainkat. A szlovák válogatott Marek Dolezaj roppant agilisan játszott, de csapatszinten nem tudtunk egyszerre jól teljesíteni támadásban és védekezésben is.

Fordulás után nagyon lassan pörögtek fel a csapatok, percekig nem születtek kosarak. A távoli dobásokkal továbbra is hadilábon álltunk, majd bár a játékrész végén voltak jó momentumaink, az Olaj mindenre válaszolt: Szobi Dániel triplájára például Auston Barnes dobott egy távolit az utolsó másodpercben.

Noha felkészülési mérkőzésről volt szó, mégiscsak egy torna döntőjét játszották a csapatok, amit egyik fél sem akart elveszíteni. Ezt mutatja, hogy a negyedik negyedben kevesebb mint két perc alatt, mindkét vezetőedző időt kért egyszer-egyszer. Előbb Pethő Ákos hívta maghoz az övéit, mert a Szolnok negyven másodperc alatt öt pontot dobva 21-re növelte az előnyét, majd a vendégek mestere kért időt, amikor egymást követő két támadásból két hármast értékesítettünk. Végre beestek a dobásaink, négy triplával és kivédekezett akciókkal, Perry és Dolezaj vezetésével visszajöttünk kilenc pontra, ezen az estén azonban ez volt a maximum, mert elhibázott támadások után a Szolnok büntetett és lezárta a mérkőzést.

A tavalyi tornánkhoz hasonlóan ezúttal is ezüstérmet szereztünk, de két hasznos mérkőzés után folytathatjuk a felkészülést.

SITKU ERNŐ EMLÉKTORNA
Elődöntő
Hübner Nyíregyháza BS–Budapesti Honvéd SE 87–65 (24–20, 25–17, 16–16, 22–12)

Nyíregyháza: Perry 30/12, Kiss 4, Bazsó 3/3, Dolezaj 6, Henderson 14/3. Csere: Kass 12/3, Fazekas 8/6, Williams 5, Szobi, Mokánszki 5/3, Végső, Tóth. Vezetőedző: Pethő Ákos.
Honvéd: Kopácsi 4, Tanoh Dez 19/3, Mijovics 11/6, Hajdu 5/3, Peringer 5. Csere: Völgyi 11, Takács 10/6, Cohill, Vámos, Rédei. Vezetőedző: Baksa Szabolcs.

Döntő
Szolnoki Olajbányász–Hübner Nyíregyháza BS 74–61 (30–17, 12–13, 16–11, 16–20)

Szolnok: Gavin 14/9, Pallai 8/3, Lukács 2, Szubotics 9, Williamson 11. Csere: Barnes 14/6, Durham 12/6, Rudner, Révész 4, Sebők. Vezetőedző: Gasper Potocnik.
Nyíregyháza: Perry 19/6, Kiss, Bazsó 5/3, Dolezaj 17/6, Henderson 8/3. Csere: Williams 5, Kass 4/3, Fazekas, Szobi 3/3. Vezetőedző: Pethő Ákos.

A torna végeredménye: 1. Szolnoki Olajbányász, 2. Hübner Nyíregyháza BS, 3. DEAC, 4. Budapesti Honvéd SE.
MVP: Pallai Tamás (Szolnok)
Sitku Ernő-különdíj (a torna legjobb magasembere): Marek Dolezaj (Nyíregyháza)
Legjobb hazai játékos: Darius Perry (Nyíregyháza)