Értékes idegenbeli siker után szombat délután hazai pályán kellett megdolgoznunk azért, hogy megszilárdítsuk pozíciónkat a bajnokság élmezőnyében. A feladat az öt meccs után nyeretlen, de az utóbbi hetekben kétségkívül éledező TF-Budapest legyőzése volt.
Már a kezdéstől megvolt a támadásaink ritmusa, Komma László és Rytis Pipiras öt perc alatt 17 pontot szerzett összesen, ám mindenre volt válasza a vendégeknek, akik négy percig nem hibáztak dobást. A palánk alatti területet jól támadtuk, a tripláink viszont nem estek be, így a továbbra is pontosabban támadó budapestiek vezettek az első negyed nagy részében (21–25).
A második játékrész elején hétpontos hátrányba kerültünk, ám Pipiras zsákolása megakadályozta a nagyobb vendégrohamot. A 13. percben született meg az első hármasunk Verebélyi Áron révén, rögtön utána jött Bazsó Brúnó triplája is, amivel egalizáltunk. Előbbi a mezőnymunkában végzett kimagaslót, utóbbi pedig pontszerzésben állt csapatunk élére, de a védekezésünk továbbra sem akart összeállni. Hozzá kell tenni, a kivédekezett akcióból is kosarat kaptunk…
A félidő végére aztán megérkezett a tűz az együttesünkbe. Végső Bálint rövid időn belül két triplát dobott be, Illés Máté is megszerezte első kosarát, így bízhattunk abban, hogy a nagyszünet után hasonló lendülettel térünk vissza a pályára (49–49).
A folytatás ehhez képest pontpárbajt hozott, megállított akció egyik oldalon sem nagyon volt. Beindult Nagy Simon és Bazsó is dobott hármast, de hatalmas önbizalommal játszottak a vendégek, “minden sült” nekik (a negyed végén 13-ból 9 bedobott hármasnál tartottak). Pipiras utolsó másodperces távoli kosara mentett valamennyit a helyzeten (72–76).
Két kivédekezett akció kellett, na meg Pipiras 2+1-es akciója és triplája, máris fordítottunk. Nem sokkal ezt követően, a korábbi technikaija után sportszerűtlent is ütött Molnár Marcell, az ellenfél legjobbja, emiatt a játékvezetők kizárták őt. Úgy tűnt, hogy megragadjuk a lehetőséget, légiósunk egymást követő két akcióból zsákolt, ám a hajrához közeledve hiába vezettünk négy ponttal, hibázgattunk elöl és hátul, ezért izgulnunk kellett a végéig.
Olyannyira, hogy az utolsó percnek hárompontos hátrányból futottunk neki. Időkérés után Bazsó egalizált, de kaptunk egy kettest. Huszonhat másodpercünk maradt, hogy egyenlítsünk, Illés Máténak azonban jobb ötlete támadt, egy hármassal megfordította a meccset! Ez azért is volt különösen nagy teljesítmény, mert addig több dobást is elhibázott, a legfontosabb pillanatban azonban helyén volt a szíve és a keze!
Az utolsó vendégtámadást kivédekeztük, majd dobhattunk még két büntetőt, azt Bazsó értékesítette, ezzel lényegében lezárta a meccset (98–95).
NB I/B, PIROS-CSOPORT, 7. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS – TF-BP 98–95 (21–25, 28–24, 23–27, 26–19)
Continental Aréna, v.: Nagy, Földi, Kozma.
Nyíregyháza: Illés 6/6, Verebélyi 3/3, Bazsó 24/15, Pipiras 37/9, Komma 9. Csere: Nagy 13/6, Orosi, Végső 6/6. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.
TF-BP: Molnár 20/3, Heimann 27/12, Hansági 1, Hegedüs 13/3, Polster 18/9. Csere: Bogdán 4, Kiss 7, Pilinszki 5/3. Vezetőedző: Beák Gábor.
Kizárva: Molnár (35.).
Kipontozódott: Hegedüs (40.).