• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
A MÁSODIK FÉLIDŐBEN BEINDULT A HENGER

A MÁSODIK FÉLIDŐBEN BEINDULT A HENGER

Ahogy beharangozónkban is írtunk, a legfontosabb feladatunk, hogy ne foglalkozzunk a tabellával!

Ellentétesen kezdő csapatok találkoztak szombaton a Sport11-ben, ám kellemetlen meglepetés érhetett volna minket, ha azt gondoltuk volna a tabella éléről, hogy könnyű meccs vár ránk a három forduló után nyeretlen Vasas otthonában.

Dobópárbajjal indult az összecsapás, Krasovec Ádám hármasára Rytis Pipiras triplája érkezett válaszul, majd betalált kintről Komma László is. Két magasemberünk rendkívül ponterősen kosárlabdázott, de csapatszinten is gördülékeny volt a támadójátékunk annak ellenére is, hogy a fővárosiak legfőbb fegyvere a védekezés. Apropó, egy negyed után úgy érezhettük, ha hátul rendet rakunk, akkor hamar elléphetünk.

Ehhez képest a második negyedben sem sokat változott a játék, vagyis továbbra is sok kosarat kaptunk a palánk alól, ugyanakkor Komma is megállíthatatlan volt. Szépen jöttek sorra a többiektől is a jó megoldások, ám továbbra sem tudtunk nagyobb előnyt kialakítani, sőt, a Vasas egy-két extra dobással fordított. Ez felbőszített minket, a korábbinál agresszívabban támadtuk a gyűrűt, faulttal együtt dobtunk be ziccereket, más kérdés, hogy a büntetőkkel meggyűlt a bajunk (39–42).

Kiváló védekezéssel és szép játékból szerzett kosárral indítottuk a második félidőt. Kezdett összeállni minden! Támadásban iskolajátékot mutattunk be. Szebbnél szebb gólpasszból talált be Illés Máté, Boljos Mateja és Komma László is, Rytis Pipiras zsákolt, majd hármast dobott. Lassan beérett, hogy egyébként védekezésben is kapartunk, amit megkoronázott légiósunk hatalmas blokkja a harmadik negyed végén.

Nem lassítottunk a negyedik játékrészben sem. Élveztük a játékot, járt a labda, büntettük a hibákat, Nagy Simon hármasával pedig már tizenhattal vezettünk a 33. percben. A hazaiak küzdöttek és villanásokra futotta tőlük, de egyértelműen mi irányítottuk a meccset. 

A Vasasra jellemző módon ellenfelünk az utolsó másodpercig próbált minket megtörni kemény faultokkal, de nem volt miért izgulnunk, a negyedik meccsünket is megnyertük!

NB I/B PIROS-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Vasas Akadémia – Hübner Nyíregyháza BS 73–85 (22–20, 17–22, 17–26, 17–17)
Budapest, v.: Menyhárt, Sentényi, Kozma.
Vasas: Takács 2, Pleesz G. 5/3, Fekete 8/6, Krasovec 8/6, Olasz 20. Csere: Andrássy 9, Zöldi, Makkos, Farkas 10/6, Pleesz Á. 8, Bérces 3/3. Vezetőedző: Stephen Arigbabu.
Nyíregyháza: Boljos 2, Illés 11/9, Bazsó 2, Pipiras 28/12, Komma 32/6. Csere: Nagy 10/3. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.