• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Edzőmeccsek Szlovákiában

Edzőmeccsek Szlovákiában

Csapatunk Szlovákiában vendégszerepelt, ahol két edzőmeccset játszott az ottani első osztályú Svit gárdája ellen.

– Nyilván erősebb csapat a Svit, hiszen az előző szezonban az élvonal
negyedik helyén végzett – értékelte a hétvégét Siska János vezetőedző. –
Arra jó volt ez a két meccs, amiért mentünk: tudtunk gyakorolni,
mindenki játszott, az újak egyre jobban beilleszkednek, kezd kialakulni a
csapat szerkezete, egyre inkább látjuk, hogy ki milyen poszton tud
játszani. Az első napon egy teljes félidőn át tudtuk tartani az
ellenfelet, utána jött ki a különbség, a második mérkőzésen ezt kitoltuk
a harmadik-negyedik negyedig. Hasznos meccseket játszottunk.

– Szerencsére sérülésmentesen lehoztuk az elmúlt napokat – folytatta a
tréner. – Három nap, három mérkőzés fizikailag elég kemény próbatétel,
de a csapat jó állapotban van, és lesz is még ennél jobb. A felkészülés
felén túl vagyunk, de a szezon csak egy hónap múlva kezdődik, úgyhogy
van még idő mindenre.