Sok mindent lehet mondani a sorsolásunkra, ám azt véletlenül sem, hogy könnyű lenne. Az első négy mérkőzésünkből hármat idegenben játszottunk, ráadásul az előző idény rájátszásába jutott csapatok közül hárommal, a BKG-val, a MEAFC-cal és a Vasassal is találkoztunk már. Mindezek fényében még nagyobb bravúr, hogy négy forduló után veretlenül vezetjük a tabellát.
A folytatás sem ígérkezik könnyebbnek, sőt, talán az eddigi legerősebb ellenfél vár ránk szombaton: az előző évadban döntőig menetelő Phoenix-MT Fóttal csapunk össze a Continental Arénában.
A Pest vármegyeiek alaposan átalakultak nyáron, távoztak kulcsemberek és újak érkeztek helyettük, összességében a korábbinál bővebbé vált a keretük. Az állandóságot képviseli náluk Dancsecs András és a korábbi válogatott magasember, Juhos Levente, akik továbbra is meghatározzák a „tigrisek” játékát. Az említettek mellett a pályafutása nagyját Pécsen lejátszó Antóni Csanád is a rutint képviseli és minden bizonnyal kulcsember lesz a fóti mezben eddig csupán egy meccset lejátszó Shereef Mitchell. Az amerikait nemrég láthattuk már Nyíregyházán, ugyanis itt volt a Sitku Ernő Emléktornán még az Atomerőmű SE játékosaként, a paksiaktól aztán két meccs után távozott, akkor csaptak le rá a lilák.
– Újabb fontos mérkőzés vár ránk – fogalmazott vezetőedzőnk, Merim Mehmedovic. – Az előző idény döntése ennek a szezonnak is ambiciózus csapattal vágott neki. Nagy taktikai csatát várok, ami közönségszórakoztató játékkal párosulhat. Taktikailag felkészültünk, mindent megteszünk azért, megőrizzük veretlenségünket!
Mi 4–0-val, a Fót 3–1-es mérleggel várja az ötödik fordulót.
Várjuk szurkolóinkat, nagy szükség lesz a biztatásra, hogy közösen kiharcoljuk csapatunk ötödik győzelmét.
Jegyek elővételben is megvásárolhatóak az alábbi oldalon: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/135357
NB I/B, PIROS-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS – Phoenix-MT Fót
Szombat, 17 óra, Continental Aréna