• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Elkezdődött a keret kialakítása

Elkezdődött a keret kialakítása

Sikerült teljesíteni a célkitűzést, a bajnokságban és a Hepp Kupában
is négy közé jutott az elmúlt idényben a Nyíregyháza Blue Sharks. A
férfi kosarasok ugyan szerették volna megnyerni a kupasorozatot, de be
kellett érniük az ezüstéremmel. Ahogy véget ért a szezon, azonnal
megkezdődtek a tárgyalások a jövő évi keret kialakítása ügyében. Az
amerikai légiós, Michael Harmon komoly sérülést szenvedett a rájátszás
során, rá biztosan nem számíthatnak a Cápák.

- Először szeretnénk a magyar magot kialakítani, és utána
meglátjuk, melyik az a poszt, ahová légióst kell igazolnunk. Remélem, ez
már augusztusban, vagy szeptember elején eldől, és korábban tudunk majd
jó külföldit választani – mondta Sitku Ernő szakmai igazgató.

Három helyi kötődésű játékossal is
egyeztettek a klub vezetői, egyelőre azonban még nem döntöttek a felek a
közös folytatásról. Fazekas Csaba egy komoly műtéten esett át a
napokban, gerincsérvet kapott, ezért szükség volt az operációra. A
beavatkozás jól sikerült, és napról-napra jobban van a játékos. Ami a
keretet illeti több leendő új kosarassal is tárgyalnak a vezetők,
szeretnék megerősíteni a csapatot. A felkészülés július végén kezdődik,
amikor egy kosárlabda tábort szervez a Blue Sharks gyerekeknek, ahol a
felnőtt játékosokkal közösen is tréningezhetnek. Augusztustól aztán már
nagyobb terhelést kapnak a kosarasok, és a nyár végén felkészülési
meccsek is szerepelnek a programban.