• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
ELŐBB LÉTSZÁMBAN, MAJD ENERGIÁBAN FOGYTUNK EL

ELŐBB LÉTSZÁMBAN, MAJD ENERGIÁBAN FOGYTUNK EL

Úgy tűnik, a szezon vége összefoglalja az elmúlt hét hónapot… Mint ismert, a MEAFC elleni negyeddöntő utolsó meccsén a régóta maródi Boljos Matejához a párharc során megsérült Rytis Pipiras és Verebélyi Áron is csatlakozott, szombatra pedig Komma Lászlóval és Nagy Simonnal bővült a hiányzók névsora. Ez az öt ember egy kezdőcsapatot is kiadna…

A szerencsétlen szituáció azonban lehetőséget adott másoknak, így az 5-8. helyért rendezett párharc első, veszprémi meccsén három nyíregyházi nevelésű kosaras is a kezdőben kapott helyet. Végső Bálint már a Miskolc ellen is hasznos játékot nyújtott, ezúttal pedig Orosi Bálint, valamint Hibján Máté is több lehetőséget kapott bizonyításra. Hibján gyorsan be is dobott egy hárompontost, míg Orosi három kettest tett a helyére az első negyedben. A pontokért leginkább Illés Máté felelt, aki gyorsan eljutott 12 pontig, a másik oldalon pedig a légiós, Vionte Daniels tartotta a tempót csapatkapitányunkkal.

Csapatszinten viszont mi voltunk azok, akik egyre kevésbé tudták tartani a jóval rutinosabb és egészségesebb kerettel kiálló bakonyiak szintjét.

Akkor sem adtuk fel, amikor a harmadik negyedben 14 pontos hátrányba kerültünk. Bazsó, Illés és Végső kosaraival visszajöttünk mínusz hétre, sőt, picivel később Magyari Kristóf négy pontjával még közelebb zárkóztunk.

Sajnos, ez csak egy rövid fellángolás volt, a szűkös keretünk a végére teljesen elfáradt, így egyre nagyobbá vált a különbség és az utolsó két percre lényegében a párharc is eldőlt (94–63).

A párharc visszavágóját csütörtökön rendezik a Conintental Arénában.

NB I/B, PIROS-CSOPORT, 5-8. HELYÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Insedo Veszprém KK – Hübner Nyíregyháza BS 94–63 (26–22, 23–16, 17–17, 28–8)
Veszprém, v.: Benedek, Kiss, Szecsődi.
Veszprém: Kass 14/9, Tóth 15/3, Daniels 18/9, Bonifert 23/3, Kocsis 15/3. Csere: Frank 7/3, Simon 2, Lintner. Vezetőedző: Naményi Márk.
Nyíregyháza: Végső 2, Illés 26/9, Hibján 10/6, Bazsó 5, Orosi 9. Csere: Varga 5, Magyari 6. Vezetőedző: Szobi Dániel.