Örömmel jelentjük be, hogy klubunk mindenben megállapodott Kopácsi Ákossal és a Budapesti Honvéd SE-vel a játékos kölcsönjátékáról, így az irányító a következő idényben a mi együttesünket erősíti!
A 25 éves, 1-es és 2-es poszton bevethető játékos a Zuglói Sasoknál, majd a Honvédnál nevelkedett. A piros-fehérek együttesében, 17 évesen mutatkozott be a felnőttek között. Épp a Blue Sharks ellen debütált és rögtön 8 pontot szerzett. Később egyre meghatározóbb tagjává vált az akkor még B-csoportos fővárosiaknak, 2022-ben nagy szerepe volt abban, hogy klubja kiharcolta a feljutást.
Ákosra az élvonalban is számítottak, az elmúlt négy évben több mint 130 első osztályú összecsapáson kapott lehetőséget.
Új játékosunk rutinjával és fáradhatatlan játékával csapatunk vezére lehet a következő idényben!
Ákost üdvözöljük Nyíregyházán és sok sikert kívánunk neki klubunk mezében!
