Hübner Nyíregyháza BS - Vasas Akadémia 83-67
(23-21,21-23,21-11,18-12)
Visszavágóra készültünk csütörtök délután a fővárosi Vasas csapata
ellen az ősszel elszenvedett három pontos vereség miatt. A találkozó nem
úgy indult, ahogy elképzeltük. Nem sikerült jelentősebb fölényhez
jutnunk az első és második negyedben. A védekezésünk akadozott és ezt a
vendégek rendre kihasználták. A kiegyenlített meccsen a nagyszünetben
44-44 volt az állás. A harmadik negyedben azonban rendeztük sorainkat, a
védekezésünk is hatékonyabb lett és a pontszerzésben is magunk mögött
hagytuk ellenfelünket. A véghajrában is alapvetően a mi akaratunk
érvényesült, és amikor megnyugtató fölénybe kerültünk, Siska János
vezetőedzőnk pályára küldte fiatal játékosainkat is: az utolsó percekben
négyen is játéklehetőséget kaptak közülük.
Siska János : Gratulálok a csapatnak. Az első
félidőben a Vasas játéka érvényesült. Túl puhán védekeztünk, aztán a
második félidőben megmutattuk, hogy mi is tudunk védekezni, ezáltal
könnyű kosarakat tudtunk dobni. Sok sikert kívánok a Vasasnak a
továbbiakban.