Hübner Nyíregyháza BS - Nagykőrösi Sólymok KE 92-54
(21-20, 24-18, 22-8, 25-8)
A meccs legelején a mutatott teljesítmény és a dobott pontok alapján
nem rajzolódott ki egyértelműen, hogy a tabella sereghajtója a második
helyezett otthonában meccsel. A nagykőrösiek jól tartották magukat, az
első negyedben még fej-fej mellett haladt a két csapat. A második
játékrészben Tóth Gergely teljesítménye kiemelkedett, aki palánk alatt
illetve távolról is hatékonynak bizonyult: az első félidőben 16 pontot
szerzett 16-os VAL mutató mellett. A félidő után magasabb
sebességfokozatra kapcsoltunk, elsősorban Hobbs pontjainak köszönhetően
jelentősen tudtuk növelni előnyünket, a harmadik negyed végén már
csaknem húsz pont volt a különbség a két csapat között. A mérkőzés
utolsó részében ellenfelünk nem bírta az iramot, szemmel láthatóan
elfáradt, egyértelműen a mi akaratunk érvényesült az utolsó tíz percben,
Siska János vezetőedzőnk a legvégén pedig azt is megengedhette magának,
hogy a pályán öt U20-as fiatalt játszasson egyszerre.
Siska János: Gratulálok a csapatnak az újabb
győzelemhez. Az első félidőben nem voltam megelégedve a védekezéssel,
mert nem voltunk elég agresszívek, a második félidőben megmutattuk, hogy
hogyan tudunk védekezni és úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.
Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a bajnokság hátralévő részében.