• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
IDEGENBELI RANGADÓVAL FOLYTATJUK

IDEGENBELI RANGADÓVAL FOLYTATJUK

Nem írunk újdonságot: az újabb hét újabb nehéz mérkőzést hoz számunkra.

Szombaton Veszprémben folytatjuk az NB I/B, Piros-csoport alapszakaszát, ott, ahol ebben az idényben még nem nyert vendégcsapat. A bakonyiak a hazai pályán megszerzett siker mellett háromszor kikaptak idegenben, sorrendben a MAFC, az Óbudai Kaszások és a PVSK vendégeként. Mind közül utóbbi lehetett a legfájdalmasabb, hiszen úgy szenvedtek verséget Pécsen, hogy a negyedik negyedet még 17 pontos előnyből indították, ám a záró játékrészben csupán öt pontot szereztek, az egyetlen mezőnykosarukat az utolsó pillanatban dobták (82–81).

Az így elért 5–3-as mérleg az ötödik helyre rangsorolja a csapatukat.

A Veszprém ebben az idényben újoncként szerepel a Piros-csoportban, ám kerete csak nyomokban emlékeztet az ezüstérmes gárdára. A számok alapján legjobb hat játékosukat nyáron szerződtették, élen a korábbi csapatkapitányunkkal, Bonifert Bendegúzzal, aki 18.9 pontot, 7 lepattanót és 3.5 gólpasszt átlagol. Kimagaslóan teljesít egy másik ex-nyíregyházi kosaras, Kass Balázs is (15.4 pont, 3.9 lepattanó, 4.1 gólpassz), miként a korábbi kaposvári duó, Bogdán Benedek (17.9 pont, 8.6 lepattanó) és Kocsis Zalán (11.1 pont, 7.6 lepattanó).

A Veszprém csütörtökön bejelentette egy amerikai légiós, Lamar Norman Jr. szerződtetését is, ám arról még nincs információ, hogy ő pályára léphet-e szombaton.

– Újabb nehéz mérkőzés vár ránk és ezúttal is elmondható, hogy fontos a meccs ellenfelünknek, mert ha sikert aratna ellenünk, nagy lendületet vehetne a folytatásra – fogalmazott vezetőedzőnk, Merim Mehmedovic.A Veszprém rutinos játékosokból állt össze, sokan játszottak A-ligában, kulcsposztokon is kiváló játékosai vannak. Újra találkozunk Bonifert Bendegúzzal, aki remekül szerepelt nálunk. Nehéz megjósolni, hogy mi várható, de mindent megteszünk, hogy megnyerjük ezt a rangadót is. Boljos Mateja hiányát még mindig érezzük, ám meccsről meccsre jobb a helyzet. Felkészülten várjuk a mérkőzést!

A találkozó a tervek szerint online is megtekinthető élőben: https://www.youtube.com/watch?v=VwJff6Bhp10

NB I/B, PIROS-CSOPORT, 9. FORDULÓ
Insedo Veszprém KK – Hübner Nyíregyháza BS
Szombat, 18.00, Veszprém