• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
KI LÉPHET EGYRŐL A KETTŐRE?

KI LÉPHET EGYRŐL A KETTŐRE?

Még csak a második forduló következik, de máris rangadó vár ránk.

Vasárnap idegenben találkozunk a BKG-val, amellyel az elmúlt években is nagy csatákat vívtunk és minden bizonnyal a jelenlegi idényben sem lesz ez másként.

Mint ismert, múlt héten a Tiszaújváros vendégeként nyertünk 91–77-re. A győzelmünket a 18 bedobott hárompontosnak is köszönhetjük, amit kiváló hatékonysággal, 45 százalékkal értünk el.

A szigetszentmiklósiak pécsi sikerrel rajtoltak (88–97), 49 százalékkal 19 triplát dobtak, amiből 11-et vállalt a 38 pontos Nagy Botond.

– Nem vagyunk még százszázalékosak, de napról napra jobban állunk – fogalmazott vezetőedzőnk, Merim Mehmedovic. Szakmailag egységesek vagyunk, az új játékosok egyre inkább összeszoknak a „régiekkel” és látszik, hogy mi az irány. A BKG-val hasonló helyzetben vagyunk abból a szempontból, hogy mindkét gárdának nehéz sorsolása van a bajnokság elején. Mindkét csapat színes támadójátékra alapoz, amelyben fontos szerepet kapnak a hárompontosok. Az első forduló is megmutatta, hogy 19 és 18 hárompontost nem lehet csak úgy véletlenül dobni, hanem a játékszisztéma teremti meg annak a lehetőségét. Csapatként kell védekeznünk és nem csupán egy emberre kell figyelnünk. A BKG első meccse is bizonyíték arra, hogy jól összerakott csapat, mindenki tudja a feladatát és azt jól elvégzi. Nagyon kemény mérkőzésre számítok, amin a szakma mellett az akarat is döntő tényező lesz. Itt még nehéz bármit is megjósolni, de a győzelem mindkét csapatnak lendületet adna a folytatásra. Mindent megteszünk, hogy sikerrel térjünk haza!

A BKG az elmúlt években rendszerint közvetítette a hazai mérkőzéseit. Amennyiben vasárnap is lesz stream, megosztjuk a linkjét.

NB I/B, PIROS-CSOPORT, 2. FORDULÓ
BKG Prima Akadémia – Hübner Nyíregyháza BS
Szigetszentmiklós, vasárnap, 16.00