• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Küzdelmes mérkőzésen nyert csapatunk

Küzdelmes mérkőzésen nyert csapatunk

Hübner Nyíregyháza BS - MTK-Elite Basket 89-70
(16-14, 19-32,32-11,22-13)

Izgalmas, küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Az első negyedben hamar
elkapták a fonalat a játékosok, és ekkor még fej-fej mellett haladt
mindkét csapat. A második negyedben viszont jelentős előnyre tett szert
az ellenfél, jól dobtak kintről, számos triplával alapozták meg
vezetésüket. A félidőben 35-46 volt az állás az MTK javára. Jól jött a
nagyszünet számunkra és a harmadik negyedben rendeztük sorainkat. A
mérkőzés ezen szakaszában már nem volt panasz játékosaink
teljesítményére. Távoli dobásaink is bejöttek, valamint agresszíven,
hatékonyan védekeztünk, melynek eredményeként a harmadik negyedben 21
ponttal dobtunk többet ellenfelünknél. A mérkőzés utolsó szakaszában is a
mi akaratunk érvényesült, ekkor már győzelmünk nem forgott veszélyben,
és csaknem húsz pontos különbséggel sikerült megvernünk ellenfelünket.

Az MTK legyőzésével a tabella harmadik helyére ugrott csapatunk.

Siska János : Nagyon álmosan és rossz ütemben
kezdtük el a mérkőzést. Az első félidőben nem mentek be a kinti
dobásaink, ezért nem tudtunk támadásban érvényesülni. A második
félidőben agresszívabban kezdtünk el védekezni és több könnyű kosarat
tudtunk dobni, ezáltal jobb ritmusba kerültünk, bementek a kinti
dobásaink, így megtudtuk fordítani a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak a
győzelemhez, sorozatban az ötödik. Sok sikert kívánok az MTK-nak.

Jövő hét vasárnap 16.30-tól ismét hazai pályán játszunk, az ellenfél a TF-Budapest csapata lesz.