Boljos Mateja, Illés Máté, Bazsó Brúnó, Rytis Pipiras…
Normál esetben így indul a kezdőcsapatunk felsorolása és Komma Lászlóval zárul. Péntek este csak utóbbi volt bevethető, a fentebb említett négy játékos sérülés miatt nem léphetett pályára Pécsen.
A keret legidősebb tagja így a 25 éves Komma volt, 20,8-as átlagéletkorú gárdával álltunk ki. A kialakult helyzetben azt mindenképpen pozitívumként említhetjük, hogy fiatal játékosaink egy igen erős riválissal szemben szerezhettek tapasztalatot.
Az első öt percünk jól sikerült: Komma szép ziccert dobott, Nagy Simon kintről talált be és látványos volt Végső Bálint kettese is. Hamar kiderült viszont, hogy ezen az estén nem tudjuk felvenni a tempót a hazaiakkal. A PVSK lepattanózásban alakította ki a legnagyobb fölényt, emiatt már az első félidőben huszonhárommal több rádobása volt, mint nekünk.
Akadtak így is biztató teljesítmények és momentumok. Ilyen volt Komma és Nagy ponterős játéka, Végső pontos középtávoli dobásai, Hibján Máté és Kristóf Péter hármasa, vagy Verebélyi Áron nagy blokkjai.
A második félidőben apránként nőtt tovább a különbség, de játékosaink így is nagyot küzdöttek, fegyelmezetten támadtak és védekezésben is megtettek minden tőlük telhetőt.
A negyedik negyedben bemutatkozott a felnőttek között a 18 éves Kassai Sándor és szinte azonnal meg is szerezte első kosarát, majd bevágott még két triplát! Magyari Kristóf kétszer köszönt be kintről, Komma pedig továbbra is rendkívül hatékonyan kosárlabdázott. Bravúros megmozdulásokkal eljutottunk 73 pontig, ami megsüvegelendő ilyen összeállításban.
A csapat most a remek első félév után rövid pihenőre vonul, majd január 3-án játssza következő mérkőzését. Ha minden jól alakul, akkor már teljes kerettel…
NB I/B, PIROS-CSOPORT, 13. FORDULÓ
PVSK-Veolia – Hübner Nyíregyháza BS 106–73 (26–12, 26–20, 30–17, 24–24)
Pécs, v.: Horváth, Benedek, Szecsődi.
PVSK: Balogh 6, Czermann 2, Kertész 9, Plézer 17/12, Djordjevics 23/9. Csere: Molnár 10/3, Bunos 16, Merkl 12, Werner 8, Rácz 3/3, Harka, Juhász. Vezetőedző: Sértő Ádám.
Nyíregyháza: Végső 8, Nagy 16/9, Verebélyi, Magyari 11/6, Komma 20/6. Csere: Hibján 6/3, Orosi, Kristóf 3/3, Kassai 9/9. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.