Véget ért a hosszú felkészülési időszak, szombaton megkezdjük szereplésünket az NB I/B Piros-csoport 2026–2027-es idényében!
Mint ismert, csapatunk jelentősen átalakult a nyáron. Helyi nevelésű játékosaink mint Hámornyik Ákos, Hibján Máté, Kristóf Péter, Orosi Bálint, Végső Bálint és Verebélyi Áron továbbra is a csapatunkat erősítik, miként újdonsült csapatkapitányunk, Bazsó Brúnó is megkezdi hetedik szezonját a Blue Sharks mezében.
Érkezett Goór Dániel, Kopácsi Ákos, Németh András, Richter Dániel, Tóth Patrik, valamint Vajda Dávid. Bővítettük a nyíregyházi magot is, utánpótlás-játékosaink közül Daróczi Zsombor, Homonyik Péter és Tara Róbert immáron a felnőttkeretnek is tagja.
Játékoskeretünk átlagéletkora 21 év.
Változott a szakmai stáb is, hiszen nyártól a hazatérő Takács Máté vezeti csapatunkat, az ő munkáját Demeter Ádám és Vaskó György segíti – így a szakmai stábot is nyíregyházi szakemberek alkotják.
– Koncepcióváltáson esett át a felnőttcsapatunk, a saját nevelésű játékosokra szeretnénk tenni a fókuszt – összegzett Takács Máté. – A nyíregyházi fiatalok mellé megtaláltuk a megfelelő húzóembereket, akik versenyhelyzetet teremtenek az edzéseken, példát mutatnak a fiataloknak és még jobb munkára ösztönzik őket. Remek felkészülés van a hátunk mögött, kihoztuk belőle a maximumot. Mindenki céltudatosan és keményen edzett. A felkészülési mérkőzéseinkből sokat tanultunk, reméljük, ezt át tudjuk menteni a tétmérkőzésekre.
Az elmúlt hetek fontos feladat volt az is, hogy kialakuljon a megfelelő közeg és a játékosok közötti hierarchia.
– Az egyik olyan csapat voltunk, amelyik már augusztus elején elkezdte a felkészülést, így rengeteg időnk volt a szakmai feladatokra és a csapatépítésre. Remek munkát végeztek a srácok és jó közösség épül. A szerepek még nincsenek teljesen letisztázva, de ez egy ilyen fiatal társaságnál természetes. Az biztos, hogy Bazsó Brúnó, Kopácsi Ákos és Németh András A csoportos tapasztalata nagyon jól jön ennek a csapatnak, rájuk vezérként számítok – tette hozzá vezetőedzőnk.
Rögtön egy ki-ki mérkőzéssel kezdjük az idényt a Jászberényi KSE vendégeként. Szarvas Gábor együttese is átalakulási fázisban van, több meghatározó játékos távozott, de érkeztek új igazolások is.
– Rangadót játszunk, a Jászberény minden bizonnyal az egyik riválisunk lesz ebben a szezonban. Remek csapat az ellenfelünk, kiváló edzővel és több rutinos játékossal. Szeretnénk az első perctől nekik esni, hogy mi vigyük be az első ütést. A srácoktól azt kértem az utolsó edzésen, hogy ne izguljanak. Biztosan van bennük bizonyítási vágy, de ez nem mehet a teljesítmény rovására. Szeretném azt az identitást viszontlátni a pályán, amit építünk augusztus óta. Azt várom el, hogy felelősséget vállaljunk a jó és rossz döntéseinkért, egymásért küzdjünk és megalkuvást nem tűrően fizikális, agresszív kosárlabdát játsszunk a pálya mindkét felén – szögezte le Takács Máté.
Az MKOSZ előírása szerint a következő idénytől kötelező a mérkőzések online közvetítése. A stream linkjét mi is megosztjuk szombaton.
NB I/B, PIROS-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Jászberényi KSE – Hübner Nyíregyháza BS
Szombat, 17.00, Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok