Múlt szerdán megkezdtük a felkészülést a következő idényre. Az első napokban ráhangoló jelleggel végeztük a munkát, a terhel
Klubunk erőnléti edzője, Szollár Gergő adott betekintést a felkészülési folyamatokba.
BővebbenMint ismert, csapatunk magyar magja múlt szerdán elkezdte a felkészülést a következő szezonra. A már rutinosnak mondható, ám fiat
Két U20-as játékosunk, a 2003-as születésű Végső Bálint és a 2004-es Mokánszki Milán is a nagyokkal készül.
BővebbenFiatal játékosunknak, Vaskó Györgynek súlyos sérülése miatt sajnos nem sok jutott az újoncszezonunkból. Saját nevelésű kosaras
A súlyos térdsérülésből lábadozó Vaskó György hamarosan teljes erőbedobással végezheti az edzéseket.
BővebbenA csapatunkat érintő nyári játékosmozgás egyik legnagyobb eredménye, hogy három év után újra nálunk folytatja klubunk saját ne
Klubunk saját nevelésű kosarasa három soproni év után újra Nyíregyházán játszik a következő szezontól.
BővebbenAz utolsó láncszem is a helyére a került: a 25 éves Harrison Henderson az ötödik légiósunk. A 211 centiméter magas center 2016-ba
Harrison Henderson az utolsó egyetemi meccsén 34 percet játszott, 21 ponttal és 10 lepattanóval segítette csapatát.
BővebbenMarek Dolezaj személyében európai és amerikai tapasztalattal is rendelkező magasembert szerződtettünk. A 24 éves, 208 centiméter m
Marek Dolezaj a jó nevű Syracuse egyetemre járt, később Ukrajnában és Görögországban kosárlabdázott.
BővebbenÖrömmel jelentjük be, hogy Jaycee Hillsman személyében megtaláltuk a harmadik légiósunkat. A kétméteres, alapvetően 2-es és 3-a
A 26 éves játékos a fizikuma miatt több poszton bevethető, és tapasztalatával is segítségére lehet a csapatnak.
BővebbenKlubunk vezetősége folyamatosan tárgyal azokkal a játékosokkal, akik a következő idényben a csapatunkat erősíthetik. Az egyeztet
A 24 éves Ty Groce atletikussága mellett stabilan dob távolról és védekezésben is nagyon hasznos.
BővebbenVezetőségünk az amerikai Darius Perry személyében találta meg csapatunk irányítóját a következő idényre. A 23 éves, 188 centi
Darius Perry jó nevű egyetemeken pattogtatott, a Blue Sharks az első profi csapata.
BővebbenA mögöttünk hagyott szezon végén sajnos új másodedzőt kellett keresnie a klubunknak. A vezetőség azon dolgozott az elmúlt hetekb
Alberto Onának nem csupán a felnőttcsapatunk mellett lesznek fontos feladatai.
BővebbenCsapatunk legújabb tagja az Alba Fehérvártól érkező Kass Balázs. A 20 éves, 192 centis, 1-es és 2-es poszton bevethető játékos
A 20 éves játékos négy éven át együtt dolgozott Pethő Ákossal az Alba Fehérvárnál.
BővebbenÖrömmel jelentjük be, hogy első új igazolásunk egy hazatérő játékos: Fazekas Csaba!Csabi Nyíregyházán nevelkedett, majd itt v
Saját nevelésű játékosunk a soproni éveket követően 2019 után ölti magára újra a Blue Sharks mezét.
Bővebben