• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
FÖLÉNYES GYŐZELEM, UBILLA 55 PONTJÁVAL Kosárlabda
2021 január 07.

FÖLÉNYES GYŐZELEM, UBILLA 55 PONTJÁVAL

Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, az etap végét azonban már öt pontos előnnyel zártuk. Magasabb sebesség fokozatba

Bővebben
Az idei év első mérkőzésére készülünk Kosárlabda
2021 január 05.

Az idei év első mérkőzésére készülünk

Szerdán délután öt órától a Bajai Bácska FKE csapatával nézünk farkasszemet a Continental Arénában. Az őszi szezon első ba

Bővebben
A tabella élén zárjuk a 2020-as évet.  Siska János vezetőedző a mögöttünk hagyott pár hónapot értékelte. Kosárlabda
2020 december 28.

A tabella élén zárjuk a 2020-as évet. Siska János vezetőedző a mögöttünk hagyott pár hónapot értékelte.

- Nem úgy sikerült a felkészülésünk, mint ahogy szerettük volna, az ötödik héten karanténba került a csapat. Ez pont az az idő

Bővebben
Meglett az összefogás eredménye: rengeteg adomány érkezett Kosárlabda
2020 december 22.

Meglett az összefogás eredménye: rengeteg adomány érkezett

Az elmúlt hetekben folyamatosan gyűltek az adományok a közös jótékonysági felhívásunknak köszönhetően. Az akció nyitott füle

Bővebben
Győzelemmel zártuk az idei évet Kosárlabda
2020 december 21.

Győzelemmel zártuk az idei évet

A feldobást a hazaiak hozták el, melyet Kovács érvényesített a hárompontosról. A következő támadásban Mokánszki szerzett kosar

Bővebben
Bazsó Brúnó: van olyan nap, hogy éppen nem úgy megy a játék, ahogy azt szeretnénk Kosárlabda
2020 december 13.

Bazsó Brúnó: van olyan nap, hogy éppen nem úgy megy a játék, ahogy azt szeretnénk

Bazsó Brúnó, a Nyíregyháza játékosa szeretné újból kipróbálni magát az A-csoportban. A kosaras több NB I-es csapatnál is meg

Bővebben
Győzelem az év utolsó hazai meccsén Kosárlabda
2020 december 09.

Győzelem az év utolsó hazai meccsén

Jó ritmusban kezdték a találkozót a vendégek, a negyed felénél 16-9-es TF vezetésnél kénytelen volt időt kérni Siska János vez

Bővebben
A Honvéd elvette veretlenségünket Kosárlabda
2020 december 06.

A Honvéd elvette veretlenségünket

Kiélezett csatát hozott az összecsapás első pár perce, amint kosarat szerzetünk, egyenlített a Honvéd. Irányítóposzton ígéret

Bővebben
Változás a programban, előrehozott mérkőzés Kosárlabda
2020 december 03.

Változás a programban, előrehozott mérkőzés

Sokáig úgy alakult, hogy az eredetileg kiírt MAFC – Hübner Nyíregyháza BS mérkőzés elhalasztása miatt ezen a héten szombaton n

Bővebben
Tóth Gergely: tökéletes a kohézió a csapatban Kosárlabda
2020 november 30.

Tóth Gergely: tökéletes a kohézió a csapatban

Tóth Gergely: tökéletes a kohézió a csapatban Tóth Gergely szerint a Nyíregyháza az egyik legjobb csapat, amelyben valaha játszo

Bővebben
Hepp Kupa: bejutottunk a legjobb nyolc közé Kosárlabda
2020 november 27.

Hepp Kupa: bejutottunk a legjobb nyolc közé

A mérkőzés a papírforma szerint alakult: az alacsonyabb osztályban szereplő Egernek  nem sikerült felvenni a ritmust a mieinkkel é

Bővebben
Idén is jótékonykodik csapatunk! Kosárlabda
2020 november 25.

Idén is jótékonykodik csapatunk!

A Nyíregyházi Sportcentrum, a Fatum - Nyíregyháza röplabda csapat, a Hübner Nyíregyháza BS kosárlabda csapat és a Nyíregyházi K

Bővebben