Az elmúlt napokban több szerződéshosszabbítást jelenthettünk be, ezúttal viszont egy biztos távozóról kell beszámolnunk: Bus Iván máshol folytatja a pályafutását. Saját nevelésű irányítónk 2022-ben hasonlóan döntött, azonban egy év kitérőt követően visszatért. A mögöttünk hagyott idényben együttesünk egyik legjobbja volt, a házi gólpasszlistát vezette, pontszerzésben második volt, és ami fontosabb, számos mérkőzésen a csapat élére állt nehéz helyzetekben.

Bus Ivánnal beszélgettünk az elmúlt szezonról, a döntése körülményeiről és a jövőről.

– Csapjunk is bele a közepébe: miért döntöttél úgy, hogy távozol?
– Kettős érzések vannak bennem. Egy pillanatig nem bántam meg, hogy hazajöttem, mert emlékezetesen alakult az idény, sőt, egészen biztosan a legemlékezetesebb szezonok között fogok erre gondolni azok után, hogy honnan jöttünk vissza és majdnem mit értünk el… Annak idején is azért mentem el, mert szerettem volna a civil életben is kibontakozni, csak az az év nem úgy jött össze Budapesten, ahogy terveztem. A-csoportban nem akartam már játszani, de sajnos kiesett a csapat – amivel egyáltalán nem akartam számolni –, jött a megkeresés és hazahúzott a szívem, így összeállt minden, hogy újra Nyíregyházán kosarazzak. A szerződésem egy évre szólt, nem terveztem már hosszútávon. Ennek semmi köze a csapathoz, mert imádom a klubot, a várost, ahol születtem, de a jövőmet szem előtt tartva Budapesten jobban megtalálom a számításaimat.

Hozzáteszem, fizikailag nem volt problémám, hiszen életem egyik legjobb formájába kerültem a szezon végére, inkább mentálisan éreztem azt, hogy sok a terhelés. A versenyhelyzetet még mindig nagyon szeretem, a meccsekről nem is beszélve, a társaimat is imádtam, de a napi két edzést már nehezen éltem meg. Felmentést viszont nem akartam kérni, mert az nem lett volna fair a többiekkel szemben.

– A két évvel ezelőtti, vagy a mostani búcsút élted meg nehezebben?
– A korábbit nehezebb volt. Akkor úgy mentem el, hogy valószínűleg már nem fogok itt játszani. Abból tanulva, most nem tudom ezt százszázalékosan kijelenteni. Soha ne mondd, hogy soha! Itt is van egy kettősség, mert bár összességében talán könnyebb a mostani búcsú, az utolsó meccs után mégis elragadtak az érzelmek. Igaz, nem volt már nagy tétje a BKG elleni mérkőzésnek, a vereség nem csapódott le bennem jól.

– A szezon második felére viszont alighanem szívesen emlékszel vissza.
– Nagyon jó erre visszagondolni! Tavaly nyáron rossz állapotban érkeztem a felkészülésre és kiújult a gerincsérvem, ami miatt majdnem az egész felkészülés kimaradt, többet gyógytornáztam csapatedzések helyett. Októberben kellett formába lendülnöm, amikor nem úgy működött a csapat, ahogy elterveztük. A hónap közepéig nagyon kacifántos volt minden, a magánéletemben is volt nehezítő tényező. Később minden egyszerre kezdett klappolni, tisztázódtak a szerepek csapaton belül és én is utolértem magam. Minden gondomat a kosárlabdába temettem, ami nagyon jól sült el. Én is és a csapat is jó formába lendültünk, Ervin érkezésével minden összeállt. Hozzá kell tennem, az első félévben sem voltunk annyira rosszak, mint amit a tabella mutatott, majdnem mindenkitől szoros meccsen kaptunk ki, az utolsó helyen állva is jobb volt a pontkülönbségünk, mint a középmezőny több csapatának. Később a sorstól visszakaptuk a szorosan elveszített meccseket. Rengeteg sikerélmény ért minket, kiváló volt a hangulat, pont emiatt lett megint rossz a szánk íze a MAFC ellen elveszített negyeddöntő után. Azt éreztem, hogy vagyunk olyan jók, mint az ellenfelünk. Ki tudja, mi lett volna még ebből a szezonból, ha ott továbbjutunk. Persze a sportban nincsen ha.

– Hogyan tovább, láthatunk még a pályán?
– Mindenképpen tervezek még a kosárlabdával. Most már tényleg el tudok kezdeni mással is foglalkozni a kosárlabdán kívül. Összességében jó szezonom volt, viccelődtek is velem sokan, hogy életem formájában voltam. Ezt nem akarom itt elvágni. Budapesten fogom folytatni valahol, de csak napi egy edzéssel. Hogy Piros-, vagy Zöld-csoportban, az még képlékeny.

Fotó: Gazdag Mihály/Kelet-Magyarország