Az elmúlt napokban beszámolhattunk szerződéshosszabbításokról, Bus Iván távozásáról, valamint új játékosok érkezéséről is. Ezúttal egy felemás hírt kell közölnünk. Felemás, mert Szobi Dánielt nem láthatjuk már a Blue Sharks mezében, mégsem kell búcsúznunk bajnok játékosunktól, hiszen a következő idénytől a szakmai stáb tagja lesz!

Dani a TF-Budapestnél töltött közel tíz év után 2019-ben igazolt Nyíregyházára. Csapatunkkal megnyerte a Hepp-kupát és az NB I/B Piros-csoportját, valamint az élvonalban is alapember volt. Az elmúlt öt szezonban minden sorozatot figyelembe véve 141 tétmérkőzésen lépett pályára a Cápák színeiben.

Szobi Dániellel beszélgettünk a döntése okairól, az elmúlt idényről és kicsit távolabbra is visszarepültünk az időben.

Kezdjük a legfontosabbal: miért döntöttél úgy, hogy befejezed a játékot?
Sz. D.: Az elmúlt szezonokban már fájdogált a bokám, úgy éreztem, hogy ezzel a fájdalommal nem tudnék és nem is akarok már játszani, viszont sajnos kiestünk az A csoportból, én pedig kíváncsi voltam rá, hogy két év után milyen a B csoport és milyen teljesítményre vagyok képes. Tavaly nyáron megműttettem a bokámat, tele voltam ambícióval, mindenképpen játszani akartam még!

Február-március környékén aztán sűrű volt a programunk, sok volt a meccs és nagyon sok volt az edzés. Ekkor már éreztem, hogy míg korábban nagyon energikusan mentem edzésekre, most kicsit már itt fáj, ott fáj… A bokám egyébként rendben volt, cserébe minden más testrészemmel küszködtem. Fizikailag megviselt ez az időszak, így felmerült bennem, nem biztos, hogy újabb évekig akarok még játszani ezen a szinten.

Az utolsó hónapokat rögtön megkönnyítette, hogy tudtam, valószínűleg az utolsó meccsemre utazok az adott helyszínre, vagy az utolsó kemény reggeli edzést végzem. A romantikus nosztalgia jegyében fejeztem be a bajnokságot. Szerettem volna minél jobb teljesítménnyel zárni a szezont. Sajnos a MAFC elleni, mindent eldöntő meccsen pont nem tudtam pályára lépni egy idegbecsípődés miatt. Ehhez hasonló intő jeleket kaptam.

Melyek a legkedvesebb emlékeid pályafutásodból?
Sz D.: Minden emlékem kedves, mert imádtam kosárlabdázni. Budapesten kezdtem, viszonylag későn, tizenhárom évesen. Akkoriban csak hobbi szinten, nem gondoltam, hogy valamikor ebből fogok élni. Az igazán nagy váltás – amikor mér éreztem, hogy ebből lehet valami – a 2009–10-es szezon volt, akkor dolgoztam először Merim Mehmedoviccsal. A másodosztályban szép eredményeket értünk el egy nagyon fiatal csapattal, megnyertük az A csoporttal összevont U20-as bajnokságot és én bekerültem az all-star ötösbe. Innentől komolyabban álltam hozzá az edzésekhez. Merimmel elindult egy út, aminek most, tizenöt évvel később lett vége.

Az U20-as bajnokságot még egyszer megnyertük, elkezdtük letenni a névjegyünket az NB I/B-ben, később megnyertük a Hepp-kupát. Utóbbit épp a Nyíregyháza ellen tettük, ami azért fontos, mert ott ismerkedtem meg személyesen Sitku Ernővel, akinek – mint utóbb kiderült – azon a négyes döntőn mutatott játékommal hívtam fel magamra a figyelmét. Emlékezetes az első feljutásom a TF-fel, annak a szezonnak is leginkább a rájátszása. Az Oroszlány elleni elődöntőn hosszabbításban egyenlítettünk, majd a harmadik, mindent eldöntő meccset idegenben nyertük meg úgy, hogy a hazaiak időn túli büntetője kimaradt a hosszabbításért. A Vasas elleni döntő is kőkemény meccseket hozott. A párharc pikantériája volt, hogy egy csarnokban edzettünk, így az összes meccset ugyanott játszottuk. Itt a legvégén mi dobhattunk büntetőt és azzal nyertünk. Huszonkilenc évet vártam arra, hogy bemutatkozzak az A csoportban. Annak ellenére, hogy azonnal búcsúztunk az élvonaltól, összességében nem gondolok rossz szájízzel vissza arra a szezonra, hiszen voltak szép győzelmeink és emlékezetes meccseink.

Egy újabb fejezet volt az életemben Nyíregyháza. Az első szezont beárnyékolta a Covid és Sitku Ernő halála. A következő idényben aztán megnyertünk mindent. Noha a BKG elleni döntő nagyon nehéz volt, a Vasas elleni elődöntőn éreztem azt inkább, hogy veszélyben van a hazai pálya is. Elég említenem, hogy az ötödik meccsen több mint tízpontos hátrányban voltunk az első félidőben és onnan nyertünk. Az A csoportban az első szezon is jól sikerült, valamint nagy élmény volt a klub történetének első Magyar Kupa nyolcas döntőjén részt venni.

Összességében jó szívvel gondolok vissza a két U20-as bajnoki címre, a két Hepp-kupa-sikerre, valamint a két feljutásra. Teljes a pályafutásom, nincs hiányérzetem!

Szimbolikus, hogy lényegében Merim Mehmedovic kezei alatt kezdődött minden és most az ő irányítása alatt is ér véget.
Sz D.: Nagyon örülök neki, hogy így alakult. Sok edzővel dolgoztam, akikre szívesen emlékszem vissza, nekik is köszönettel tartozom, de Merim az az edző, akinek a kezei alatt igazi játékossá váltam. Ő hozta ki belőlem azt, hogy idáig jutottam. Filmbe illő, hogy kilenc és fél évig együtt dolgoztunk a TF-nél, az utóbbi négy-öt évben elszakadtunk egymástól, de az utolsó szezonra újra összehozott minket az élet.

Mit jelent az életedben Nyíregyháza?
Sz D.: Nem vagyok vándortípus, a Blue Sharks csak a második profi csapatom. Nem volt könnyű a váltás annak idején, mert Budapesten kívül nem éltem huzamosabb ideig sehol, viszont amikor jött a lehetőség, úgy voltam vele, mikor, ha nem most! Mindig érdekelt, milyen az országon belüli „légiós” élet. Nyíregyházához már korábban is kötődtem valamilyen szinten, mert Bus Ivánt és Milánt, Goda Lacit régóta ismerem, jártam is itt többször korábban, voltak jó emlékeim a városról. Részletesebben persze akkor ismerkedtem meg vele, amikor ideszerződtem és csak pozitív benyomások értek. Idő közben megismerkedtem a párommal, aki már a feleségem. Fel sem merült bennem, hogy váltsak, itt minden adott, így itt kezdtünk bele a közös életbe. Nem tudom, mit hoz a jövő, de már helyinek érzem magam. Biztosan nem véletlen, hogy így hozta az élet.

Nem köszönsz el tehát Nyíregyházától. Ez azt jelenti, hogy a csapattól sem búcsúzol?
Sz D.: Semmiképpen sem akartam elszakadni a sportágtól. Miközben azon gondolkodtam szezon közben, hogy nem kezdek bele egy újabb idénybe, adódott a lehetőség, hogy a szakmai stábban próbálhassam ki magam. Emellett harmadik éve vagyok már szakágvezető. Segíteni akarok a csapatnak, hogy visszajusson az élvonalba, illetve az utánpótlásnak, hogy olyan sikeres legyen, mint korábban!

Fotó: Gazdag Mihály / Kelet-Magyarország