Kisebb sérülések és megbetegedések miatt igen foghíjas kerettel vágtunk neki a MEAFC elleni, utolsó felkészülési mérkőzésünket, a megmaradt nyolc játékosától viszont a maximumot várta el Merim Mehmedovic. A hozzáállás az első pillanattól hiba nélküli volt, jól védekeztünk, labdákat szereztünk, és több 2+1-es akcióra építve hamar tíz pont fölé növeltük az előnyünket. Nagy Simon különösen tarthatatlan volt, a szokásos, tűpontos hárompontosai (7/8 távolról) mellett rengeteg faultot harcolt ki.
A második negyed végéhez közeledve visszajött hat pontra a lelkes vendéggárda, ám egy időkéréssel rendeztük a sorokat és a nagyszünetre újra magabiztos előnyt alakítottunk ki. A fordulást követően ráerősítettünk erre, elöl és hátul is megvoltak a momentumaink – ilyen volt Bonifert Bendegúz hatalmas blokkja, illetve Végső Bálint és Boljos Mateja kiváló megoldásai támadásban.
A negyedik negyedben egy-két percig figyelmetlenek, illetve puhák voltunk, ám a miskolci zárkózásnak 8–0-s futással vetettünk véget. A végén az is belefért, hogy kipontozódások miatt öt játékosunk maradt. Mi az, hogy belefért, az utolsó percekben még növeltük is a különbséget.
Győztes mérkőzéssel hangoltunk tehát a jövő heti bajnoki nyitányra. Addig még az utolsó simításokat elvégezzük és gyógyulunk, hogy teljes kerettel fogadhassuk a Vasast!
Felkészülési mérkőzés
Hübner Nyíregyháza BS–MEAFC 92–78 (31–16, 21–23, 21–20, 19–19)
Blue Sharks: Boljos 12/6, Végső 11/6, Nagy 27/21, Bonifert 20/3, Tarján 6. Csere: Verebélyi 2, Orosi 11, Magyari 3/3. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.