Péntek este igen nehéz feladattal folytatódott a bajnoki szereplésünk, ugyanis a mindig nagy riválisnak számító, ezt a szezont is kitűnően, 3–0-val kezdő BKG PRIMA Akadémiát fogadtuk.

Noha nem a legjobb állapotban vártuk az összecsapást (vagy éppen emiatt), remekül indítottunk, Nagy Simon hamar beköszönt egykori csapata ellen egy 2+1-es akcióval. A vendégek légiósa, Terry Winn öt ponttal válaszolt, ám a légiós jó formájánál is aggasztóbb volt, hogy bő három perc alatt összegyűltek a csapathibáink. Ennek ellenére is szorosan védekeztünk a BKG legjobbján, a három meccs alatt 36 pontot átlagoló Nagy Botondon. Ebben először Tyreke Locure-nak voltak óriási érdemei, de nem csak a mezőnyben végzett nagy munkát, hanem ponterősen is játszott. Jól szállt be Komma László is, aki a palánk alól és távolról is veszélyesen dobott, az ő vezérletével elléptünk nyolc ponttal.

A második negyedet is jól indítottuk, előbb Nagy Simon, majd Végső Bálint dobott triplát. Utóbbi átvette Nagy Botond őrzését és Locure-hoz hasonlóan kiváló munkát végzett! Komma sem lassított, rövid időn belül újabb két triplát vágott be, majd támadópattanó után ziccerezett, amivel már 26 pont volt az előnyünk.

Fordulás után aztán rákapcsoltak a vendégek, gyors 7–0-s futással közelebb zárkóztak. A vérzést Nagy Simon triplája állította el, aztán Komma negyedik távoli kísérlete is célba ért. Minden szigetszentmiklósi villanásra válaszoltunk és semmi nem zökkentett mi minket.

Ám ahogy az lenni szokott a BKG ellen, egy percre sem dőlhettünk hátra. A rendkívül eredményesen játszó Winn emberről is betalált kintről, valamint Nagy Botondot is egyre nehezebben tartottuk. Ellenfelünk benézett tíz pont alá, ekkor megvillant Bonifert Bendegúz és Locure is. Újabb nehéz percek után megint a légiósunk szerzett nagyon fontos kosarat, illetve egymás után több akciót is kivédekeztünk, így 12 pontos előnyről várhattuk az utolsó négy percet.

Nagyon akartuk ezt a győzelmet és nem is engedtük ki a kezünkből! Nagy Simi újabb hárompontos akciót jegyzett, Komma Laci folytatta a melót és védekezésben is maximumot nyújtott a társaság. Kitartóan buzdítottak minket szurkolóink is, akiket egy nagyon szép győzelemmel tudtunk megajándékozni.

FÉRFI NB I/B, PIROS-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS–BKG PRIMA Akadémia 90–78 (25–19, 29–14, 16–25, 20–20)

Continental Aréna, v.: Sörlei, Marton, Dr. Nagy.
Nyíregyháza: Boljos, Locure 20/3, Nagy S. 23/12, Bonifert 8, Tarján 2. Csere: Komma 31/12, Végső 6/3, Hibján. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.
BKG: Nagy Be. 5, Nagy Bo. 27/9, Büki, Winn 28/9, Galambos 12. Csere: Fábián 6, Arnóczi, Szeleczki, Kanyó, Bohunicky. Vezetőedző: Dr. Nagy Ágoston.