Szerda este már a szezonbeli második mérkőzésünket játszottuk a Salgótarjánnal. Az első összecsapást magabiztosan megnyertük novemberben, ám nem bízhattuk el magunkat, mivel a Piros-csoportos csapatok bármikor, bárkit képesek megverni – ez alól a nógrádi gárda sem kivétel. Emellett azért sem vehettük félvállról az összecsapást, mert ezúttal a Hepp-kupában találkoztunk, márpedig ebben a sorozatban egy meccsen dől el a továbbjutás.

Pontatlanul indítottuk a mérkőzést, eladott labdákat rossz dobások követtek, ám így is vezettünk, mert a Salgótarján sem kezdett különösebben jól. Idővel beindultak a pontdobóink, Tarján Izsák, Bonifert Bendegúz, Nagy Simon és Boljos Mateja is több kosárral vette ki részét abból, hogy nyolc-tíz ponttal elléptünk már az első negyedben.

Tarján után a kispadról beszálló Komma László is nagyot küzdött a palánkok alatt, vele, valamint Boniferttel próbáltuk kihasználni támadásban a magassági fölényünket. A nagyszünetben úgy vezettünk tizenhárom ponttal, hogy szépen eloszlottak a pontok nálunk, míg a vendégeknél a rendkívül eredményes Ormai Botondhoz leginkább Antrell Charlton nőtt fel (48–35).

A második félidőt már élesebben indítottuk, Bonifert tarthatatlan volt, az ő vezetésével növeltük tovább az előnyünket. Vendég időkérés után zónavédekezésre váltott a Salgótarján, amit Nagy azonnal átdobott távolról, majd közelről szerzett egy kettest. Jó védekezésre építve „haladtunk a cél felé”, ráadásul a harmadik negyed végén sportszerűtlent és két technikai hibát kapott ellenfelünk, ezt kihasználva tovább nyílt az olló.

A záró játékrészben a Salgótarján agresszívan kijött félpályára, próbált labdát szerezni, vagy legalább lassítani a támadásainkat, de ezen az este semmivel nem lehetett megállítani minket. Nagy újabb triplát dobott, Bonifert nagyot zsákolt leindításból, majd Glatz Soma és Tarján egy-egy kosarával már 31 pontra nőtt a különbség.

A hajrában a fiatalok is lehetőséget kaptak, akik a teljesítményükkel ugyancsak hozzátettek a magabiztos győzelmünkhöz, amivel bejutottunk a kupasorozat legjobb nyolc csapata közé!

HEPP-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Hübner Nyíregyháza BS – Salgótarjáni KSE 89–64 (24–16, 24–19, 23–12, 18–17)

Continental Aréna, v.: Domán, Marton, Nagy.
Nyíregyháza: Boljos 12/6, Locure 3/3, Nagy 21/9, Bonifert 23/6, Tarján 14/3. Csere: Komma 8, Végső 3/3, Glatz 5/3, Magyari, Verebélyi. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.
Salgótarján: Karanfilovski 5/3, Cserényi Martin, Kalassai 8, Ormai 17, Hargitai 4. Csere: Charlton 15/3, Rékasi Bojta 10/3, Cserényi Marcell 5/3, Prodanovic, Balázs. Vezetőedző: Dániel Péter.