Szerda este nagy bravúrt értünk el azzal, hogy egy fantasztikus meccsen, 90–55-re legyőztük a BKG PRIMA Akadémiát, ezzel bejutottunk a Hepp-kupa négyes döntőjébe.
Klubunk hagyományosan jól szerepel az alsóbb osztályú csapatok számára létrehozott kupasorozatban. A 2016-os első osztályú búcsút követően azonnal bejutottunk a legjobb négy közé és bronzéremmel tértünk haza. Érdekesség, hogy akkor a Merim Mehmedovic vezette TF-től kaptunk ki az elődöntőben, a fővárosi gárda egyik legjobb játékosa Szobi Dániel volt. A bronzcsatában aztán felülmúltuk az Oroszlányt.
A következő két idényben fináléba jutottunk, ám be kellett érnünk az ezüstéremmel. A 2019–2020-as kiírásból korán kiszálltunk, 2021-ben viszont esélyesként utaztunk a budapesti final fourra és az Újpest legyőzése után, egy végletekig kiélezett mérkőzésen a BKG-t is megvertük, ezzel elhódítottuk a trófeát. Ügyvezetőnk, dr. Mohácsi Máté akkor még játékosként a csapat húzóembere volt, jelenlegi szakmai stábunkból Szobi Dániel és Vaskó György kezdőként kapott szerepet a döntőn, de Demeter Ádám is a csapat tagja volt, Nagy Simon pedig az ellenfelet erősítette. Mint ismert, az idény végén megnyertük a bajnokságot is és feljutottunk az élvonalba.
Négy év után tehát újra ott vagyunk a legjobb négy között!
Szerdán játszottak másik két negyeddöntős mérkőzést is, ezekből a Kaposvár, valamint a Zöld-csoportos Tiszaújváros jött ki győztesül. A negyedik résztvevő a 15-én rendezendő Fót–Budafok összecsapásból kerül ki.
A négyes döntőt a Magyar Kupa-döntővel együtt rendezik meg március 8-9-én, Kaposváron.