Klubunknál a szezon befejeztével sem ért véget a munka, a háttérben már javában tartanak a tárgyalások, kialakulóban van a 2025–2026-os idényre tervezett játékoskeretünk. Ennek eredményéről a következő hetekben folyamatosan beszámolunk.
Ami már biztos, hogy a szakmai munka megfelelő kezekben marad, hiszen továbbra is Merim Mehmedovic a vezetőedzőnk!
Merim 2023 novemberében vette át a csapat irányítását, vezetésével a szezon második felében táltosodott meg a csapat, kiharcoltunk a rájátszást és ott egy negyedre voltunk attól, hogy elérjük az elődöntőt. A mögöttünk hagyott évadban magabiztosan jutottunk a legjobb nyolc közé, az idény csúcspontjaként pedig ezüstérmet szereztünk a Hepp Kupában.
A szakember célja, hogy ne csak játékosokat, hanem edzőket is neveljen, ezért fiatal kollégák segítették a munkáját az előző szezonban. A másodedzőnk továbbra is Szobi Dániel, aki a második idényét kezdheti meg edzőként; Vaskó György is a szakmai stáb tagja marad amellett, hogy az utánpótlásban is tevékenykedik. Demeter Ádám is a klubunk kötelékében marad és az utánpótlásban kap nagyobb feladatot.