Megannyi felkészülési meccs és az elmúlt években játszott kupamérkőzések után péntek este bajnokin találkoztunk a Tiszaújvárossal, rögtön a 2025–2026-os idény 1. fordulójában.

Fogalmazhatunk úgy, hogy idény eleji formát mutattak az első percek. Már ami a támadásokat illeti, mert a védekezésünk a kezdő sípszótól rendben volt, labdákat szereztünk és kevés könnyű helyzetet hagytunk ellenfelünknek.

A döcögős rajt után szépen lassan bedobáltunk triplákat: betalált kintről Illés Máté, Boljos Mateja és Nagy Simon is, így a nyolcadik perctől elkezdtük növelni az előnyünket.

Tudatosan kerestük Rytis Piprias számára az előnyös szituációkat, a hazaiak nem is találták rá az ellenszert, a 15. percben begyűjtött harmadik személyi hiba viszont „megoldást” jelentett. Amikor zárkózni kezdett riválisunk, Bazsó Brúnó és Nagy is beköszönt kintről, ezzel tíz ponttal elléptünk.

A félidő utolsó perceiben sajnos elveszítettük a lendületünket, a nagyszünetben így is vezettünk négy ponttal.

Ezt nem sokáig tudtuk őrizni, mert lassan kezdtük a második félidőt is, amit kihasznált a Phoenix, 7–0-s futással fordított. Három és fél perc után Pipiras szerezte meg az első kosarunkat. Ami pozitívum, hogy küzdöttünk, mentünk a támadópattanókért, csupán élesebbé kellett válnunk. Komma László egyre aktívabbá vált, ám ahogy elkapta a fonalat, ő is faultgondokba került, a 27. percben már négy személyi hibánál járt.

Egyre feszültebbé vált a meccs és egyik csapat sem tudott huzamosabb ideig irányítani.

Egészen a negyedik negyedig, amit remekül indítottuk. Bazsó és Illés is többször eredményes volt, 15–4-es futást vezetve ismét kialakítottuk a két számjegyű különbséget. Ez még semmi nem volt ahhoz képest, ami később következett. Illés rövidesen bedobta a hetedik tripláját, amire zsinórban érkezett Bazsó és Nagy újabb távoli kosara.

Összesen 18 triplát értékesítve, harminckét pontos negyedik etapot produkálva, va végeredményt tekintve magabiztos győzelmet arattunk a szezonnyitányon.

NB I/B, PIROS-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Hübner Nyíregyháza BS 77–91 (13–20, 25–22, 22–17, 17–32)
Tiszaújvárosi Sportcentrum, v.: Gaál, Sentényi, Pohánka.
Tiszaújváros: Kozák M. 2, Bán 19/6, Lucey 2, Kozák B. 2, Gerőcs 15/3. Csere: Mészáros 3, Mester 5/3, Schmera 16, Mayer 11, Lakatos 2. Vezetőedző: Lekli József.
Nyíregyháza: Illés 23/21, Boljos 6/6, Bazsó 14/12, Pipiras 23/3, Komma 11. Csere: Nagy 14/12, Végső, Orosi. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.
Kipontozódott: Kozák M. (38.).