Mozgalmas napja volt kosárlabda csapatunknak szombaton.

Délután a felkészülési időszak első edzőmeccsét játszották Bus Ivánék, majd este kikapcsolódásként a Móricz Zsigmond Színház esti előadását nézték meg sportolóink, akikhez csatlakoztak a Fatum-Nyíregyháza röplabda csapat játékosai is.

Ami a délutáni edzőmeccset illeti, a DEAC U23-as gárdája ellen fölényes, 82-47 -es végeredményű győzelmet szereztünk.

Siska János csapatunk vezetőedzője a meccs után elégedetten értékelte játékosaink teljesítményét:

Úgy gondolom, hasznos mérkőzésen vagyunk túl, egy jó iramú, küzdelmes meccset játszottak a fiúk. Aránylag kevés pontot kaptunk, ami tükrözi, hogy a védekezésünk stabil volt a mai meccsen is. Az ellenfél nehezen talált rést a védelmünkben.

Az edzőmeccsen pályára léptek új játékosaink is.

Moha nem okozott meglepetést, annak idején játszottam is vele az „A” csoportban, tisztában vagyok a képességeivel, amelyet a mai meccsen meg is villantott több alkalommal. Kuttor Gergő is nagyon meggyőzően játszott, hasznos kosarakat dobott, de a védekezésben is jól kivette a részét, úgyhogy nagyon pozitív benyomásaim voltak a meccs után.

A meccs után színházlátogatás volt a szombat esti program