Ismerjétek meg jobban csapatunk nyáron igazolt centerét, Anda Dávidot!

– Hogyan jött a kosárlabda az életedbe, mikor kezdtél el játszani?
– Nem ez volt az első sportágam, én kilencedik osztályig kézilabdáztam, akkor váltottam kosárlabdára. Az iskolai csapatunkkal megnyertünk egy amatőr bajnokságot, ennek döntőjében keresztszalag-szakadással játszottam, és utólag kiderült, ez a bátor húzás hozta meg a szerencsémet, mert ekkor kaptam az első megkeresést szülővárosom csapatától, a Szolnoki Olajtól. Úgy döntöttem, hogy a tizediket még elvégzem Miskolcon, majd utána igazoltam Szolnokra. Az átigazolásom előtt még megműtötték a térdemet, így az első év a rehabilitációról szólt. Az Olajnál sokat foglalkoztak velem, hogy felépüljek, ennek eredményeként 90-100 százalékosra sikerült visszaerősíteni a lábamat, amit sok munkával értem el. A bajnokság első felében nem játszottam, szinte csak gyógytornáztam, edzéseken helyből dobtam, olyanokat gyakoroltam, amiket friss térdműtét után meg lehet csinálni.

– Feltételezem, hogy az Olajnál szakmailag is rengeteget tanultál.
– A második évben, a 2017–2018-as idényben már a felnőttekkel edzhettem. Ott láthattam, hová kell eljutnom, kijöttek azok a dolgok, amikben sokat kell fejlődnöm, hogy stabil játékossá váljak. Hatalmas szerencse, hogy olyan szintű játékosokkal edzhettem együtt, mint például Luksa Andric, Kendrick Perry, Vojvoda Dávid vagy Tóth Ádám. Utóbbinak nagyon sokat köszönhetek. Az egymás elleni csatáink elég egyoldalúak voltak ugyan, de ha ezt nem kapom meg, biztos nem tartanék itt.

– Vezess be kérlek a centerek világába! Biztosan többször hallottad már, hogy „neki könnyű, hiszen magas”. Valóban ennyi az egész?
– Ennél azért összetettebb a centerek feladata. A mezőnyember akár gyorsaságból is megoldhatja az egy egy elleni szituációkat, míg a centereknek ez ritkábban adatik meg, nekem fizikummal be kell mozgatnom az adott esetben 130 kilós védőt, és ott még el kell döntenem, hogy milyen megoldást válasszak. Gyors helyzetfelismerés szükséges több szituációban, látni kell, kinek és hogyan adjak elzárást. Fontos felmérni, hogy a védőd milyen típusú játékos, ha lassabb, érdemes jobban megfuttatni, hogy azzal is előnyt csikarj ki. Természetesen nekünk is tudni kell az ellenfél játékait, mert a center a védelem utolsó embere a palánk alatt, mint a kézilabdában a kapus. Ő látja, hol van lyuk, ő kommunikál.

– Egy pillanatra álljunk még meg az Olajnál, mert ide kapcsolódik, hogy az Anda név az NBA-be is eljutott…
– Egy szezon végén a Miami mellett élő idősebb bátyámnak adtam az egyik szolnoki mezemet. Később ő egy barátjával kiment a Miami Heat meccsére, de a barátja egyébként nem szereti a Heatet, ezért semmiképpen sem akart olyan mezben menni, így a bátyám „ráaggatta” az enyémet. Egy fotón aztán valaki kiszúrta ezt itthon és a kép bejárta a közösségi médiát. Hogy ki fényképezte le és ki találta meg ezt a képet az számomra is rejtély.

– Térjünk rá karriered következő állomására! Szolnok után Oroszlányba igazoltál, itt már nagyobb szereped volt, s bajnokságot nyertél a B csoportban, majd az élvonalban is lehetőséget kaptál.
– Az U20-as Európa-bajnokságon voltam, amin a szlovénok szakmai stábjának tagjaként Sebastjan Krasovec is részt vett, aki az Oroszlány edzője lett. Ott találkoztam vele, beszélgettünk, ami meggyőzött, hogy az OSE-ba igazoljak. Rengeteg lehetőségem volt a fejlődésre. Olyan mentalitású edzővel dolgoztam, ami nem megszokott. Nagyon segítőkész volt és mindig a játékosok rendelkezésére állt, még akkor is, ha kora reggeli edzésről volt szó. Emellett jó mentalitású csapat jött össze, voltak rutinos játékosaink mint Hegedűs Gergely vagy Mohácsi Máté, akik igazi húzóemberek, Máté nem véletlenül volt csapatkapitány. Ez az egész azt eredményezte, hogy 6–0-val megnyertük a rájátszást. A bajnokság utolsó két hetében nem volt nálunk motiváltabb ember az országban.

– Minek köszönhető, hogy Nyíregyházára igazoltál és milyen itt a munka?
– Mohácsi Mátéval mindig nagyon jó volt a kapcsolatom. Már az előző szezon vége felé többször beszélgettünk annak a lehetőségéről, hogy ideigazoljak, ha feljut a csapat. Közben elkezdtem dolgozni az új menedzseremmel, aki felvázolta, mi lenne az, ami előrevinne engem. Ebbe a tervbe beleillett Nyíregyháza.

– A munka mindig azon múlik, hogy milyen a hozzáállás. Én még nem hallottam olyanról, hogy valaki dolgozni akart volna, de elzavarták. Itt is volt már olyan, hogy írtam Szollár Gerinek, menjünk be kondizni, illetve vannak opcionális dobóedzések, amik a kedvenceim. Nagyon meg kell becsülni a rehabilitációs központunkat, mert ilyen nem sok csapatnál van. Ennek a megléte is minél jobb teljesítményre sarkallja az embert, hogy a munkánkkal ezt kiérdemeljük.

– Mit fogalmaztál meg magadnak rövid távú célként és mi az, amit középtávon, a következő öt évben szeretnél elérni?
– Mindig magasra kell tenni a lécet, de úgy, hogy megugorható legyen. Szerintem a reális célunk erre a szezonra a bennmaradás: erre képesek vagyunk és meg tudjuk oldani. Az ötéves célom, hogy stabil játékossá faragjam magam az A csoportban, ám ez sok mindentől függ, és még nagyon sok munkát igényel. Nem megy egyik pillanatról a másikra, de azért vagyunk minden nap a csarnokban, hogy egyről a kettőre jussunk!