Elkészült a férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoport 2025–2026-os idényének sorsolása, mostanra pedig már a csapatok is megegyeztek egymással arról, melyik összecsapást mikor játsszák le.
Egy másik mérkőzéssel egy időben a mi, Tiszaújváros elleni meccsünkkel kezdődik meg az új szezon – a Zöld-csoport bajnokával szeptember 26-án találkozunk idegenben. Azt követően a BKG-hoz látogatunk Szigetszentmiklósra, majd az első hazai összecsapásunkra október 11-ig kell várni, amikor a Miskolcot fogadjuk.
Még októberben megmérkőzésünk az előző szezonban döntős Fóttal, november 1-jén pedig Budapesten játszunk rangadót a MAFC-cal. Ez a hónap igen sűrű lesz, öt bajnoki mérkőzésen lépünk pályára, ebből háromszor itthon.
Decemberre is jut még három meccs. Az alapszakasz első körét az élvonalból frissen kieső PVSK vendégeként zárjuk.
Az alapszakasz tervezett befejezése április 5-e.
A teljes programunkat ide kattintva megtekintheti.