A Szaniszló Sándor Emléktorna keretein belül Miskolcon folytattuk a felkészülésünket szombat délután. A házigazda MEAFC volt az első olyan ellenfelünk nyáron, amellyel ugyanabban a bajnokságban szerepelünk.

A hazaiak kerete jelentősen átalakult az elmúlt hónapokban, és változás történt a kispadon is, immáron Szollár Gergő irányítja a Borsod vármegyei csapatot.

Ami minket illet, örömteli, hogy először léphettünk pályára teljes kerettel!

Jól is kezdtük a mérkőzést, Rytis Pipiras vezetésével ponterősen játszottunk, de Komma László is remek formában tért vissza, uralkodott a palánkok alatt (29 pont, 18 lepattanó). Nagy Simont sajnos korán elveszítettük egy kisebb sérülés miatt, így a második negyedtől szűkült a rotációnk.

A hazaiak idővel visszakapaszkodtak és állandósult az egy-két kosárnyi vezetésünk, nem tudtunk ennél jobban ellépni. Sőt, az utolsó másodpercek rendkívüli izgalmakat hoztak és már nekünk kellett fordítani. Illés Máté kosarával két másodperccel a vége előtt újra vezettünk, a Miskolc időt kért, de nem tudott már betalálni, így egy ponttal nyertünk.

Nagy iramú mérkőzést játszottunk, ami jól szolgálta a felkészülést. Támadásban jól szerepeltünk, a védekezésen kell még javítani és lesz is jobb, amikor majd kifejezetten felkészülünk egy-egy csapat játékából.

Jövő héten a DEAC U23-mal találkozunk az előszezon utolsó meccsén, szeptember 26-án pedig megkezdjük a szezont Tiszaújvárosban.

Szaniszló Sándor Emléktorna
Felkészülési mérkőzés, Miskolc
Peka Bau-MEAFC Wolves–Hübner Nyíregyháza BS 91–92 (25–27, 22–20, 23–28, 21–17)
Nyíregyháza:
Boljos 9/3, Illés 14/6, Bazsó 7, Pipiras 27/18, Komma 29/3. Csere: Nagy 5/3, Végső 1, Orosi, Verebélyi. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.