A férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoport páratlan létszáma miatt minden héten van egy pihenő csapat. Normál esetben talán ideálisabb, ha a szezon későbbi szakaszában jön a szünet, nálunk viszont nem feltétlenül jött rosszul, hogy már a második meccsünk után több idő jutott a munkára.
Mint ismert, az idény első fordulójában egypontos vereséget szenvedtünk Jászberényben, azt követően viszont kiábrándító módon maradtunk alul Debrecenben.
A szünet után végre hazai pályán is bemutatkozhatunk, igaz, egy élcsapat, az Újbuda MAFC ellen.
– Szerencsésen alakult a sorsolásunk abból a szempontból, hogy egy nagyon kemény és egy kiábrándító vereség után két hetünk volt készülni a következő mérkőzésekre – mondta el vezetőedzőnk, Takács Máté. – Próbáltuk rendezni a sorokat, tanulni a hibáinkból, elemeztünk és igyekeztünk minden téren előrelépni, hiszen rengeteg dolgunk van még szezon közben is. Negatívum, hogy tovább gyarapodott a sérültjeink száma, viszont szeretném kiemelni az erőnléti és a rehabilitációs stáb munkáját, mert erőn felül dolgoznak azért, hogy a játékosaink minél hamarabb visszatérjenek.
– Nagyon erős ellenfelekkel találkozunk a következő két meccsünkön. Előbb hazai pályán találkozunk a MAFC-cal, amely évek óta topcsapatként szerepel a Piros-csoportban, majd a bajnokesélyesnek kikiáltott Zalaegerszeghez látogatunk. Szeretném, ha már most szombaton megmutatnánk, hogy milyen karaktert formálunk a felkészülés eleje óta. Egyértelműen győzni szeretnénk hazai pályán – szögezte le a mester.
Szombaton folytatódik a bérletértékesítés, aminek a részleteiről itt írtunk korábban: https://bluesharksbasket.hu/hirek/folytatodik-a-berletertekesites
Az egy meccsre szóló belépők itt elérhetőek: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/181172
NB I/B, PIROS-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS – Újbuda MAFC
Szombat, 17.00, Continental Aréna