Csaknem egy hónapja folyik a távoktatás, az úgynevezett otthoni tréning a Blue Sharks és a Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda edzőinek irányításával. Az eltelt időszak tapasztalatait beszélték meg az szakedzők videókonferencia formájában.
Nem voltunk könnyű helyzetben március közepén, amikor az edzőknek és a sportolóknak hirtelen át kellett állniuk erre az új rendszerre – mondta Siska János szakágvezető.
A Kormány által elrendelt tantermen kívüli digitális munkarendet mi is bevezettük az otthoni edzéseknél.
Ahogyan sok iskola, mi is átvettük azt a Classroom programot, melynek segítségével az úgynevezett „home training” rendszerünk szinte zavartalanul működik
.

Nagyon örülünk annak, hogy a kevés kivételtől eltekintve a tanulók komolyan veszik a feladatukat és szorgalmasan végre is hajtják azokat. Erre a továbbiakban is nagy szükség lesz.
Az otthoni edzéseket kollégáimmal megpróbáljuk a lehető legváltozatosabbá tenni: az erőnléti edzéseket, labdás gyakorlatok követik, majd különböző játékos interaktív faladatokat adunk a gyerekeknek, amelyet, ha elvégeztek, vissza kell küldeniük és így lehetőségünk nyílik arra, hogy ellenőrizzük és értékeljük a munkájukat. Boczkó Ádám kollégám egy különleges feladatot adott: a kosárlabdázás angol kifejezéseit gyűjtette össze, így fejlesztve a sportolók angol szókincsét. Másik típusú feladat az volt, amikor a Hübner Nyíregyháza BS felnőtt kosárlabda csapatunk egyik mérkőzését k
ellett elemezniük a sportolóinknak. Egy cél vezérel bennünket, hogy ne unjanak rá a munkára a gyerekek, és játékos formában mindenkit a kosárlabdázás közelében tartsunk – mondta Siska János.