Csapatunk vezetőedzője szerint a Salgótarjáni KSE a B-csoport az egyik legerősebb kerettel rendelkező csapata. Több olyan játékosuk van, akik  korábban az A-csoportban kosárlabdáztak vagy ott nevelkedtek. Rájuk külön figyelmet kell szentelni.

Siska János hozzátette: sajnos nem tudtunk sokat pihenni, mivel kedden játszottunk, de nem gondolom, hogy ez gondot fog okozni. A mérkőzésen az fog nyerni, aki a játékát a másikra tudja erőltetni. Szerencsére már kedden tudott Bus Iván játszani és úgy néz ki még egy visszatérőnk lesz, Mokánszki Máté személyében. Neki azonban még egy kis idő kell ahhoz, hogy a maximumot tudja nyújtani, de már most a csapat segítségére tud lenni. Bazsó Brúnó játéka még kérdéses. A célunk mindenképp az, hogy nyerjünk hazai pályán – mondta Siska János.