Tóth Gergely és Bus Iván kosaraival kezdtük a mérkőzést. A védekezésünk jól működött, a támadásaink pedig pontokat eredményeztek. Hamar elhúztunk 9-2-re az elején. A mieinknél Bus Iván volt a legeredményesebb 9 ponttal. A negyed végén már jelentős különbséggel, 21-13-ra vezettünk.

A második negyedet jobban kezdték a hazaiak, rövid idő leforgása alatt felzárkóztak három pontra. Ekkor időt kértünk, ennek ellenére a ceglédieknek sikerült kiegyenlíteniük. Csák hárompontosára Mohácsi válaszolt egy triplával, majd újból a hazaiak dobtak egy hármast. Fej-fej mellett ment a játék, három perccel a negyed vége előtt még 30-30 volt az állás. Ekkor magasabb fokozatba kapcsoltunk és Mokánszki, Ubilla, Tóth és Bazsó jóvoltából 13 pontot dobtunk zsinórban úgy, hogy az ellenfél egyet sem. A félidei eredmény 30-43 volt a javunkra.

A harmadik negyed Tóth Gergely sikeres büntetőjével kezdődött, majd egy támadólepattanó után Ubilla dobott egy hárompontost, amelyet Bazsó megismételt. (33-50) Ezután Tóth dobott ismét egy büntetőt, majd egy közelit, Ubilla pedig egy újabb hárompontost. Mokánszki fejelte meg ezt egy sikeres közeli kosárral. A negyed végére jelentős előnyre tettünk szert, 44-64-volt ekkor az eredmény.

A negyedik játékrészben a hazaiak ugyan próbálkoztak a felzárkózással, de ez nem sikerült. Egyre nőtt a különbség a két csapat között. Néhány perccel a meccs vége előtt már 30 ponttal vezettünk.

A végeredmény 53-89 lett a javunkra, mellyel bejutottunk a négyes döntőbe.

Ceglédi KE – HÜBNER Nyíregyháza BS 53-89

(13-21, 17-22, 14-21, 9-25)

Szép volt fiúk!