Csapatunk újonnan kinevezett vezetőedzője négy légióssal tervez a következő idényre.

A szakember a BB1.hu-nak adott interjút, melyben elmondta, hogy hány légióssal terveznek a szezonra, de kitért arra is, hogy mi a csapat célkitűzése.

Nyilván nyíregyházi születésűként nem kell különösebben megmagyarázni, de mi döntött a váltás mellett? 

– Egyértelmű, hogy mivel Nyíregyháza a szülővárosom, ezért az érzelmi rész is sokat nyomott a latban. Másfelől pedig, amikor elkezdtem edzősködni, akkor nekem az volt az álmom, hogy az A-csoportban legyek vezetőedző. Az, hogy ez pont a szülővárosomban jöhet össze, duplán befolyásolta a döntésemet.

A keret kialakítása már javában zajlik, a csapat magja egyben maradt. Mohácsi Máté ügyvezető egy fiatal érkezőről és négy külföldiről beszélt a sajtótájékoztatón. Milyen posztokra jönnek majd az új játékosok?

– Valóban négy légióssal tervezünk, irányító posztra és center posztra fixen szeretnénk egy külföldit és ha ők már megvannak, akkor hozzájuk mérten próbáljuk majd belőni a maradék két légióst, hogy milyen típusú játékosok legyenek. Nyilván ezt akkor fogjuk majd látni, hogy ha együtt van a keret, de próbálunk már most is úgy gondolkozni, hogy passzoljanak egymáshoz – legalábbis papíron – a játékosok.

Nehéz így előre megmondani, de a magyar mag – ahogy több helyen, úgy Nyíregyházán is – adott. Hova érhet oda a csapat? A célkitűzés a biztos bennmaradás, de egy esetleges merészebb álmot/vágyat meg tudna fogalmazni? 

– Igazából én is a biztos bennmaradást tűztem ki célként, amire a magyar mag alapján alkalmas is a csapat. Ami fontos lesz és nem szabad elfelejteni, nagyon jó játékosok akik kivívták a feljutást, de az elmúlt szezonokat a B-csoportban töltötték. Remélem, hogy minél hamarabb fel tudják majd venni azt az iramot, ami az A-csoporthoz szükséges. Ha ez bekövetkezik, akkor biztató szezonunk lehet.

Mik a teendők nyáron? 

– A játékosokkal már felvettem a kapcsolatot, tudom, hogy nagyon nehéz másfél év áll mögöttük a pandémia miatt, most tényleg nagyon fontos, hogy feltöltődjenek, mert ez az időszak sokat kivett belőlük pszichésen. Mindenkinek mondtam, akivel beszéltem, hogy a felkészülésre mindenki lehetőségeihez mérten 100%-os állapotban érkezzen, hogy el tudjuk kezdeni a munkát. Ilyenkor mindenki az egyéni vérmérsékletének megfelelően áldoz. Profi játékosokról van szó, tudják ők, hogy nem szabad nagyon sokáig tétlennek lenni. Többekkel beszéltem, van, aki kondicionálisan dolgozik, van aki már a teremben is megfordul néha. Ami az edzői részt illeti; egyértelműen a légiós keresés tölti ki a mindennapjaimat, rengeteg videót nézek, levelezek, ez az első most. Jelenleg még Fehérváron vagyok, mert több utánpótlás válogatottnak is adunk játékost és nekik is tartok edzéseket még. Júliustól pedig az U18-as fiú válogatottal kezdjük meg a felkészülést az idei Fiba Challenger tornára, melyet a korosztályos Eb helyettesítésére hozott létre a FIBA.

bb1