Csapatunk a csütörtök esti utazás után pénteken edzéssel indította be a napot már a mérkőzés helyszínén. A fiúk jó hangulatban készültek a Zalaegerszeg elleni bajnokira, egyre inkább érződik közöttük a kémia – a zsinórban szerzett három győzelem meghozta a hatását.

A sikerek persze nem csak azt eredményezte, hogy a Cápák csapattá kovácsolódtak, hanem azt is, hogy feljebb úsztunk a tabellán, így például már aktuális ellenfelünk is mögöttünk várhatta az összecsapást.

Egyik csapat sem tudott kiállni teljes kerettel, hiszen a házigazdánál már a találkozót megelőző napon kiderült, hogy Derrick Wilson sérülés miatt nem léphet pályára, míg nálunk a mérkőzés előtti órákban lett biztos, hogy Seth LeDay nem tudja vállalni a játékot.

A ZTE kezdte jobban a meccset, két támadólepattanó után 5–0-ra vezetett, amire C. J. Bryce a maga öt pontjával válaszolt. Deondre Parks ihletett formában kosárlabdázott, négy perc alatt már egymaga 11-nél járt. A mieink sokszor jó védekezés után is kosarat kaptak, extrán dobott a zalai gárda, de idővel elkaptuk a ritmust támadásban, így tizenegyről elkezdett csökkenni a különbség. Nálunk a már említett C. J. villogott, az ő hármasával és tizenkettedik pontjával jöttünk vissza mínusz háromra, majd Mokánszki Máté negyedet lezáró triplája is talpra ugrasztotta lelkes U20-asainkat, akik egyébként az első győzelmük után szurkoltak a nagyoknak.

A második negyed nagyrészében is a hazaiak jártak előrébb, ám a játékrész második felében figyelmetlenné váltak – illetve jól lestük a passz sávokat –, egymás után szereztük a labdákat, az egyikből Rytis Pipiras zsákolt nagyot, később C. J., majd az ezúttal is igen aktív Nigel Johnson ziccerezett – utóbbi kosárral a 18. percben már mi vezettünk. Nigel a negyed végéig nem is lassított, vezetésével ötpontos előnyben voltunk a nagyszünetben.

A második félidő is jól kezdődött, hiszen Bazsó Brúnó hármasával azonnal nyolc pontra nőtt az előnyünk. Helyzetünket viszont nem segítette, hogy az összes magasemberünk faultgondokkal küzdött. A ZTE jó védekezéssel és lepattanózással ritmusba került, a feljavuló Jordan Barnett pontjaival vezetett is, de Rytis vezetésével – hármast és 2+1-es akciót is dobott – a negyedik negyedet is előnyből várhattuk.

Itt aztán folytatódott a hullámvasút, hol az egyik, hol a másik csapat rakott össze egy jobb periódust. Három perccel a vége előtt Manny Suárez nagyon nehéz középtávolival zárt le egy 9–0-s egerszegi futást, majd Nigel is vállalt egy nagy kosarat, hogy aztán labdaszerzés után C. J.-nek adjon gólpasszt (81–83). Ötven másodperccel a vége előtt Carlton Guytonra nem léptünk ki, dobott is belőle egy nagyon távoli hármast, erre azonban Nigel egy szép betöréssel és ziccerrel válaszolt. Az utolsó fél percben kihasználtuk a faultjainkat, fogytak a másodpercek, mígnem Guyton floatere lejött a gyűrűről, a pattanót pedig Manny kaparintotta meg. Ez volt a találkozó utolsó, érdemi megmozdulása – csapatunk sorozatban négy győzelemnél tart!

Tippmix férfi NB I/A, 9. forduló
Zalaegerszeg–Hübner Nyíregyháza BS 84–85 (27–24, 14–22, 20–20, 23–19)

Zalaegerszeg, 800 néző, v.: Praksch, Györfy, Lengyel.
ZTE: Parks 16/9, Bonifert 8/6, Polster, Barnett 21/3, Horti 9. Csere: Németh 8/6, Guyton 18/9, Révész 2, Harris 2, Simó. Vezetőedző: Teo Cizmic.
Nyíregyháza: Johnson 26, Kiss, Bryce 20/6, Pipiras 20/6, Suárez 6/3. Csere: Anda, Mokánszki 7/3, Bus, Bazsó 6/6. Vezetőedző: Pethő Ákos.
A mérkőzés alakulása. 1. perc: 5–0, 2. p.: 5–5, 6. p.: 20–9, 8. p.: 22–16, 9. p.: 24–21, 11. p.: 27–26, 14. p.: 34–28, 18. p.: 37–38, 20..: 39–44, 21. p.: 41–49, 23. p.: 53–52, 27. p.: 61–58, 30. p.: 61–66, 32. p.: 66–66, 34. p.: 67–75, 37. p.: 79–77, 39. p.: 81–83.
Mesterszemmel
Teo Cizmic: – Gratulálok az ellenfélnek! Sokadik mérkőzést veszítjük el egy labdával. Irányító nélkül voltunk kénytelenek játszani, ami sokszor megmutatkozott a játékunkon, de a srácok megmutatták, hogy képesek küzdeni a csapatért és a klubért.
Pethő Ákos: – Nagyon puhán indítottuk a meccset, sok pontot engedtünk a Zalaegerszegnek, pedig pont el akartuk kerülni, hogy jól kezdjen az ellenfél. Utána váltottunk és kontrolláltuk a mérkőzést. Végre okosan hoztuk le a végjátékot, és szerencsénk is volt, hiszen nem a miénk volt az utolsó dobás. Örülök, hogy zsinórban négyet nyertünk!

Fotó: Bálizs Zsuzsanna