Pénteken megkezdődik a kétnapos Sitku Ernő-emléktorna. A viadal első mérkőzését a DEAC és a Kecskemét vívja egymással 16 órától, majd 18.30-kor bemutatkozik csapatunk a Budapesti Honvéd ellen. Ezt szó szerint bemutatkozásnak lehet venni, hiszen nyáron alaposan átalakult az együttesünk, melynek játékoskeretebén és szakmai stábjában is új arcokkal ismerkedhetnek meg a szurkolóink.

A csapatot Horváth Ákos irányítja, az ő munkáját Merim Mehmedovic és Brugós Olivér segíti. Nyáron érkezett Füzi Róbert, Geiger Bálint, Magyari Kristóf, Nagy Simon, Tarján Izsák és Völgyi Marcell, valamint hazatért Bus Iván, aki újra csapatkapitánya lett a gárdának.

A mieink igen erős ellenfelekkel méretik meg magukat a felkészülési időszakban, így van ez a saját tornánkon is – a torna résztvevőit bemutató cikkünket itt találod.

A Honvéddal biztosan összecsapunk pénteken, majd szombaton az első nap eredményeitől függően a DEAC-cal, vagy a Kecskeméttel találkozunk. Papíron, a légiósokat is foglalkoztató első osztályú csapatoknak erősebb kerettel kell rendelkezniük, ám vezetőedzőnk kiemelte, hogy tempóban fel kell vennünk a versenyt velük.

– Alapelv, hogy Ernő pályafutásához illően adjuk meg a torna nimbuszát – mondta el Horváth Ákos. – Ez mindig igaz lesz, akármilyen osztályban is szerepel éppen a csapatunk. A felkészülésünket is nagyban szolgálja, hogy erős ellenfelekkel találkozunk, azt a keménységet és sebességet megszokjuk, amit az A csoportos együttesek képviselnek. A csapattól mindenképpen fejlődést várok ritmusban, mert az nem osztály kérdése, amit mi játszani akarunk. Normál esetben az A csoportnak is szokatlan az a ritmus, amit átmeneti játékban tervezünk. Ezt élvonalbeli ellenfelekkel szemben is érvényesíteni kell. Hogy a befejezés hogyan sikerül ezekből, az persze más a két osztályban. Ugyanígy védekezésben is lehet, hogy meg tudunk csinálni taktikai elemet, de a támadó olyan képességű, hogy a jó védekezés ellenére is befejezi a támadást. Összességében hasznos lesz számunkra a torna.

A tornára a felnőtt napijegy ára 2000 forint, míg a diák és nyugdíjas napijegy 1000 forintért vásárolható meg.

Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy megkezdtük a szezonbérletek árusítását. A bérlet már az emléktornára is érvényes!

Borítófotó: Gazdag Mihály/Kelet-Magyarország