Tóth Gergely továbbra is remek szezont tudhat magáénak. A Nyíregyháza magasembere azon kívül, hogy a csapatmunkából is kiveszi a részét, egyénileg is az egyik legjobb idényét futja. Ezt jól jelzi például, hogy a center lett a Hepp-kupa fináléjának legértékesebb játékosa.

Mit jelentett önnek és a csapatnak a Hepp-kupa megnyerése?

– Úgy gondolom, hogy két teljesítendő cél volt idén; az egyik a Hepp-kupa, a másik pedig a saját bajnokságunk megnyerése. Napról-napra tudatosan készültünk erre és készülünk a továbbiakban is. Szerintem a Hepp-kupa győzelem óriási dolog számunkra, hiszen négy éve próbálkozik a csapat ezt elérni, ami alatt sikerült egy harmadik, illetve kettő második helyet megszerezni. Személy szerint örülök neki, ugyanúgy mint a Sportcentrumnak és a nyíregyházi sportnak is.

A döntő legjobb játékosának választották. Ezt az egyéni díjat hol tudná elhelyezni a pályafutásában? 

– Amióta Nyíregyházán kosarazom, azóta sikerült szerintem felhozni magam és úgy gondolom, hogy a csapat teljes mellszélességgel áll mellettem. Szerintem meghatározó szerepet kapok az együttesben, megfelelő mennyiségű terhet tudtak rám tenni a társaim, illetve Siska János is. Ezt a bizalmat köszönöm és élvezem is. A csapat taktikájának nagyobb része rám épült, illetve ehhez a teljesítményhez hozzátartoznak azok az emberek is, akik segítettek, segítenek számomra, hogy minél jobban szerepelhessek a pályán, ilyen például Bus Iván, vagy Ubilla. Van egy szisztéma, ami mentén játszunk és most számomra jött ki jobban a lépés, máskor meg másnak, most nekem ment jobban a játék.

Hogyan telt az elmúlt egy hét, mennyire szólt az ünneplésről, mennyire a MEAFC elleni meccsről? 

– Mivel több az idősebb játékos, ezért úgy gondolom, hogy fontos szempont a regeneráció a csapat számára és ezt a szakmai stábunk jól felépítette az egész szezon során, így mindig frissen tudunk pályára lépni. Az ünneplés igazából egy hazajöveteli út volt, hiszen a szabályok miatt nem lehetett annyira randalírozni az éjszaka, de csapaton belül öltözői hangulatban megünnepeltük egy szolid este keretében. A MEAFC-ra természetesen úgy készültünk, mint általában minden bajnoki mérkőzésünkre.

Tovább folytatták a jó sorozatukat a bajnokságban a miskolciak ellen is. Mi volt ezen a találkozón a siker kulcsa?

– Szerintem a siker kulcsa mindenképpen a kispadunkról pályára lépő játékosainkban volt, hiszen akik többet játszottak a Hepp-kupán, azok tudatosan is pihentetve voltak. A padról jövő társak a mérkőzés során nagyon jó munkát nyújtottak és pozitív energiát adtak a csapatnak, és igazából ők voltak a mérleg nyelve.

Szerdán újabb nagy rangadó, a Vasast látják vendégül. Mi várható azon a mérkőzésen?

– Hazai pályán fogadjuk őket és felkészülünk belőlük, ugyanúgy mint a többi csapatból, hiszen nem különböztetjük meg az ellenfeleket. Természetesen úgy, mint minden mérkőzésen, a győzelmet szeretnék megszerezni és el is várjuk azt; megyünk előre.

Www.bb1.hu