Győzelem után, motiváltan várhattuk az Egis Körmend elleni bajnokinkat, igaz, helyzetünket nem segítette, hogy betegség miatt kiesett a rotációból Bazsó Brúnó. Sajnos a pályán lévő csapattársai nem pörögtek fel az első percekre: bár Manny Suárez nagy zsákolással szerezte meg első kosarát a Continental Arénában, hátul a lepattanókat és a védekezést tekintve is figyelmetlenek voltunk. Ezt Brandon Garrett használta ki leginkább, ő alig több mint hat perc alatt 11 pontig jutott.

A negyed közepére megérkeztünk a meccsbe keménységben, C. J. Bryce kosarával egyenlítettünk, majd a kilencedik percben, Anda Dávid büntetőjével át is vettük a vezetést, sőt, Mokánszki Máté okos kosarával növeltük az előnyünket.

A második negyedben Ferencz Csaba megmutatta, hogy miért a körmendiek kedvence már húsz éve, de csapata az ő vezetésével sem tudott meglépni, szoros maradt a játékrész. Seth LeDay hatalmas zsákolása talpra ugrasztotta a szép számú nyíregyházi közönséget, na meg Manny is tett róla, hogy jó legyen a hangulat. Centerünk támadóhibát harcolt ki, picivel később bevágott egy hármast, fokozatosan megléptünk ellenfelünktől. A negyed második felében kifejezetten jól védekeztünk, percekig nem kaptunk kosarat, Nigel Johnson nagy zsákolásával már tízzel vezettünk (49–39).

Nigel két nehéz kosárral kezdte meg a második félidőt, Kiss Benedek hármast dobott, C. J. három védő között becikázva, faulttal együtt dobott kosarat, ám a Körmend tartotta magát. Percekre állandósult a 10-12 pont közötti különbség. A vasiak letámadással próbálták lassítani a Nigelt, de ez mit sem számított, mert a Cápák gyönyörű csapatkosárlabdát játszottak, szinte minden kosarat gólpassz előzött meg, így 16 pontosra nőtt a differencia.

A negyedik negyed borzasztóan kezdődött, a Körmend 45 másodperc alatt kétszer szerzett labdát és hét pontot dobott zsinórban. Seth visszapöcizett lepattanója és nagy zsákolása csak pillanatokra hozott megnyugvást, mert Ferencz újabb hármast értékesített és a faultgondok miatt hosszú percekig tartó ücsörgés után visszatérő Garrett kosarával már egál volt (87– 87). Az utolsó percekben már minden labdabirtoklás óriási jelentőséggel bírt. C. J. elképesztő higgadtsággal dobott középtávolit egy perccel a vége előtt, de erre még volt válasz, miként Nigel 2+1-es akciójára is. Az utolsó támadás a miénk volt egypontos előnyben, ugyan nem szereztünk kosarat, Bus Iván több védő között visszaszedte a lepattanót, így lepörögtek az utolsó másodpercek.

Fantasztikus hangulatban, nagy győzelmet arattunk a Körmend ellen!

Tippmix férfi NB I./A, 7. forduló
Hübner Nyíregyháza BS–Egis Körmend 95–94 (26–22, 23–20, 28–21, 18–31)

Continental Aréna, 1100 néző, v.: Benczur, Balog, Szilágyi.
Nyíregyháza: Johnson 27, Kiss 5/3, Bryce 18/3, Pipiras 9/3, Suárez 17/6. Csere: Anda 1, LeDay 11, Bus, Mokánszki 7. Vezetőedző: Pethő Ákos.
Körmend: Stokes 12/3, White 9/3, Takács 2, Szavics 25/6, Garrett 17. Csere: Krivacsevics 3, Ferencz 16/12, Kenéz 5/3, Durázi 5/3. Vezetőedző: Antonisz Konsztantinidesz.
Kipontozódott: Pipiras (38.), illetve Garrett (40.).
A mérkőzés alakulása. 2. perc: 2–8, 4. p.: 6–12, 8. p.: 19–19, 9. p.: 22–21, 12. p.: 26–27, 15. p.: 35–37, 17. p.: 45–37, 19. p.: 49–39, 23. p.: 58–47, 25. p.: 64–51, 29. p.: 74–58, 32. p.: 77–72, 33. p.: 80–77, 37. p.: 87–87, 39. p.: 92–89.
Mesterszemmel
Pethő Ákos:
– A közönségünk nagyon megérdemelte ezt a győzelmet, hiszen mindig mellettünk áll. A kezdettől fogva meglévő védekezési hibáinkat a jó támadójátékunk sokáig elfedte, de amikor megálltunk az ellenfél palánkja alatt, akkor bajba kerültünk. Nem megengedhető, hogy null kilenccel kezdjünk negyedet, mint most az utolsó játékrészben, de sikerült átlendülni a holtponton.
Antonisz Konsztantinidesz: – Kilencvennégy szerzett ponttal nem tudtunk nyerni, szinte hihetetlen. Ilyen csak az NBA-ben fordulhat elő! Miként Debrecenben, most is előfordult, hogy nagy előnyt adtunk az ellenfélnek, legutóbb tudtunk fordítani, most nem. Tudomásul kell venni mindenkinek, ha valami nem működik, azon változtatni fogunk, ez leginkább a védekezésre vonatkozik. Megint kiderült, ez olyan bajnokság, amelyben bárki legyőzhet bárkit.