Zsinórban szerzett négy győzelem. Csapatunk ilyen előzmények után várta az Oroszlány elleni bajnokit.

A találkozó ünnepi pillanatokkal kezdődött. Na nem a remek szériánk késztetett minket erre, sokkal inkább az, hogy megemlékezzünk egy remek sportolói pályafutásról, és ilyen keretek között is köszönetet mondjuk dr. Mohácsi Máténak, aki játékosként és immáron ügyvezetőként tesz a nyíregyházi kosárlabdázás sikereiért. Minderre jó alkalmat nyújtott a szerda esti mérkőzés, ugyanis fiatal sportvezetőnk előbb az OSE kulcsembereként, majd csapatunk fontos tagjaként nyert másodosztályú bajnoki címet – ha úgy tetszik, igen nagy szerepe volt abban, hogy ez a két gárda most az A csoportban csapjon össze egymással.

A betegség miatt Bus Ivánt nélkülöző mieink első támadásából Manny Suárez rögtön dobott egy hármast, majd Nigel Johnson ott folytatta, ahol Zalaegerszegen abbahagyta. Mindkét oldalon akadtak kiváló egyéni akciót – Rytis Pipiras nagyot zsákolt, Milos Miliszavljevics pedig nyolc perc alatt 12 pontig jutott –, de inkább a védekezéseket lehetett dicsérni.

A második negyed elején beragadtunk, sajnos az OSE jó védekezéséhez az is párosult, hogy nem járattuk megfelelően a labdát. Elijah Burns nagy zsákolása után már 17–23 volt, amikor jött egy újabb Manny-tripla. Nigel szép kiosztásából Kiss Benedek is bevágott egy távolit, majd 29–29-ről kezdődött a nyíregyházi parádé: csapatunk jól teljesített hátul, szedte a lepattanókat, elöl Nigel vezetésével 15–0-t futott, ezzel megalapozva a győzelmet.

A lendület a nagyszünet utánra is megmaradt, 6–0-val kezdtünk, ám az OSE a 19 pontos különbségből villámgyorsan ledolgozott nyolc pontot. Ettől sem rogytunk meg, mert egy fault és egy sportszerűtlen személyi hiba miatt négy büntetőt dobhattunk, a támadásból pedig Seth LeDay talált be, amivel beállt a közte húsz (62–42).

Nigel középtávolija nyugtatta meg a kedélyeket az oroszlányi zárkózás után, de leszakítani nem lehetett az ellenfelet, mert Brandon Parrish elképesztően dobta a hármasokat. Persze irányítónk is tartogatott egy-két trükköt a tarsolyában, a negyed végén dudaszóra értékesített egy triplát (71–55).

A záró etap első védekezéséből Bazsó Brúnó leblokkolta Mario Ihringet, majd C. J. Bryce dobott két nehéz kettest. Ismét mínusz húsznál kért időt az OSE, Parrish pedig nem lassított. Négy perccel a vége előtt kilenc pont volt csak közte, ekkor Ruják András indokolatlan helyzetben, sportszerűtlenül faultolta Brúnót, majd egy technikait is kireklamált magának – Yordan Minchev után őt is kiállították. A szituáció után, lényegében egy támadásból szereztünk öt pontot, amivel újabb magabiztos előnyre tettünk szert, Manny negyedik hármasa pedig végképp megtörte a vendégeket. Az OSE a hajrában már csak rohant és pontatlanul dobott, mi őriztük az előnyünket, ezzel megszereztük az egymást követő ötödik győzelmünket!

Kosárlabda: férfi NB I./A, 10. forduló
Hübner Nyíregyháza BS–Oroszlány 92–81 (17–18, 27–13, 27–24, 21–26)
Continental Aréna, 700 néző, v.: Földházi, Tőzsér, Fodor.
Nyíregyháza: Johnson 29/3, Kiss 3/3, Bryce 21, Pipiras 8, Suárez 22/12. Csere: Bazsó 2, Mokánszki 2, LeDay 5. Vezetőedző: Pethő Ákos.
OSE: Ihring 9/3, Miliszavjevics 22/6, Carev, Minchev 3, Burns 17. Csere: Mucza, Garamvölgyi 3, Parrish 23/21, Ruják 4. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.
Kipontozódott: Mokánszki (33.). Kiállítva: Minchev (33.), Ruják (35.).
A mérkőzés alakulása. 2. perc: 5–2, 4. p.: 7–9, 8. p.: 14–13, 11. p.: 17–23, 14. p.: 26–25, 15. p.: 29–29, 20. p.: 44–29, 22. p.: 50–31, 23. p.: 50–39, 24. p.: 52–42, 25. p.: 63–42, 28. p.: 64–51, 30. p.: 71–55, 32. p.: 75–55, 34. p.: 76–67, 35. p.: 83–67, 36. p.: 88–73, 38. p.: 92–77.
Mesterszemmel
Pethő Ákos: – Nagyot küzdött a csapatom az érzelmekkel túlfűtött mérkőzésen, amelyen meg tudtuk őrizni a higgadtságunkat. Az Oroszlány bizonyította, hogy kemény csapat, a végén meg tudott közelíteni bennünket, kellett néhány bravúrkosár, hogy tartani tudjuk a különbséget. Tisztelet az oroszlányi szurkolóknak, hogy hétköznap ilyen szép számban elkísérték csapatukat, és jó hangulatot teremtettek a csarnokban.
Sebastjan Krasovec: – Sosem láttam még ilyen kiállításokat, pedig túl vagyok néhány mérkőzésen. Sokkal több büntetőt dobott a Nyíregyháza ez jelentette a fő különbséget. A véleményem többi része nem publikus, inkább megtartanám magamnak.