Kiváló egyéni teljesítményekben bővelkedő két mérkőzésen van túl a csapatunk. Remeklő játékosaink között van Seth LeDay is, aki Pécsen 33 perc alatt 20 pontot, 11 lepattanót, 5 kiharcolt faultot és szezoncsúcsnak számító 33 VAL-t jegyzett, az Alba Fehérvár ellen pedig 32 perc alatt 24 pontot (szintén a szezonbeli legjobbja) és 7 lepattanót tett be a közösbe. Előbbi mérkőzésen sajnos alulmaradtunk, az utóbbi találkozón viszont már győzelemhez segítette a csapatot az amerikai magasember játéka.

Amolyan új évi fogadalom, hogy igyekszem mindig tele lenni pozitív energiával – próbálta Seth megmagyarázni, minek köszönhető a kimagasló teljesítménye. – Emellett persze sokat is dolgozom a játékomon, hogy meccsről meccsre jobb legyek. Örülök, hogy legutóbb a győzelem is összejött. Jól elosztottuk a labdát, már a mérkőzés első perceiben nagyon jó összhangban voltunk és egységesen kosárlabdáztunk. Ezt kell folytatnunk a következő mérkőzéseken és akkor igazán jó csapattá válhatunk.

Az Alba elleni jó játékot kell megismételnünk a szombat 19 órakor kezdődő mérkőzésen, hiszen a remek formában érkező Sopron lesz a vendég. Az újabb győzelemhez nagy szükség lesz a szurkolóink támogatására.

Kilencmérkőzéses győzelmi szériából érkezik az ellenfelünk. Nagy meccs lesz! Egyszer már sikerült őket megvernünk, a lényeg, hogy ugyanolyan energiával kell játszanunk, mint akkor. Az Alba elleni meccsen nagyon hangosak voltak a szurkolóink, remek hangulatot teremtettek és erőt adtak nekünk. Úgy érzem, ezen a hétvégén is minden összeállhat ugyanígy, és a szurkolóink támogatásával újra győzhetünk – mondta bizakodóan Seth.

A mérkőzésre online is vásárolhatóak jegyek az alábbi linkre kattintva:

https://www.jegy.hu/program/hubner-nyiregyhaza-bs-sopron-kc-131022